![]()
Saját maga írta és rendezte a filmet. Egyébként kifejezetten zseniálisan, már ha szabad ilyet mondanom.
Természetfeletti jelenségek csapnak össze már igen hamar a filmben, amik nem mások, mint a félelmetes cigány átok, és a rettegett likantrópia (farkassá változás). Annyira zseniális az atmoszféra, pompásan fényképezett tájak, és snittek, vad, félelmetes, hihetetlen színvilág, ez mind adja a film esszenciáját, és lényegi mondanivalóját. A zene is hátborzongató, nagyban hozzájárulva a képi megjelenés magas színvonalához.
Nézzük gyorsan a történetet.
A XIX. századi Franciaországba csöppenünk, ahol a vidéki földesurak Seamus Laurent (Alistair Petrie) vezetésével le akarnak számolni a földjükön jogtalanul tartózkodó népes, és zajos roma kolóniával.
A verbális csata hamar mészárlásba csap át, és mindkét oldalon emberek halnak meg a vélt, vagy valós igazukért.
Ráadásként egy haldokló öreg cigányasszony megátkozza a földesurakat.
Pár nap nyugalom után az urak gyermekei kiszökdösnek a mezőre, ahová a romákat elásták, és ott egy fiú, Edward (Max Mackintosh) egy ezüst állkapoccsal megöl egy másik gyermeket, majd elrohan. A halálesetek viszont folytatódnak, amelyek elég brutálisak. De a végső konklúziót egy háborús veterán, aki egyben patológus is, John McBride (Boyd Holbrook) mondja ki, aki egy hatalmas fenevadat sejt a támadások mögött. Sejtjük persze, hogy itt vérfarkasról lesz szó, de nagyon szépen, és tematikusan van felépítve a történet, így azért sokkal másabb, misztikusabb az egész. Zseniális fényképezés, csodálatos beállítások és hangulatos zenei alapok.
Nem semmi az összhatás.
Nincsenek titkok a történetben, mindig tudjuk mi következik, és mégis, teszi ezt a film egy nagyon jó miliőben, okosan felépített keretek között. Misztikum, horror, fantasy és folk, mind-mind szerves része a közel kétórás mozinak. A színészi játékok zseniálisak, mint például a nagy kedvencemé, az Isabelle-t játszó Kelly Reilly-é. Jó a CGI, a korcs kreatúra is ijesztő és félelmetes. Érdekes a misztikumba ágyazott rémtörténet, és tökéletes tempóval, egyenletesen haladva adja át nekünk azt az élményt, amire vágyunk.
Kifejezetten élvezetes mozi, ami minden egyes képsorával szórakoztat, és borzongat. Pont amiért csinálták a készítői.
Amelia Crouch, Áine Rose Daly és Roxane Duran játékát is kifejezetten élveztem, tehetségesek és szemtelenül fiatalok.
Kedvenc fotelemben imádom, ha egy ilyen film élménnyel kényeztethetem magam.
66 Nyolc ezüstért (2022)
dráma | fantasy | horror | misztikus
A 19. századi Franciaországban egy kis falu lakóit hátborzongató természetfeletti jelenség fenyegeti. John McBride, a patológus érkezik a városba, hogy kivizsgálja a veszélyt,... több»
Szereplők: Kelly Reilly, Boyd Holbrook, Alistair Petrie, Rebecca Calder, Amelia Crouch

