Egyéjszakás nászéjszakás.

2022.09.06 20:26 Interfectorem Sabnock Olvasottság: 321x

1

Mekkora szereposztás, te atyaúristen! Wesley Snipes, Nastassja Kinski, Robert Downey Jr., Kyle MacLachlan, Ming-Na, és Mike Figgis odatette magát rendesen.

A kilencvenes évek hirtelen jött pestise a közöny, de az új évezredbe átbotorkálva mégis tovább tombol....

A tömegben csupán egyetlen személy törődik embertársaival: a zsebtolvaj. A milliós rideg társulatban mindenki a jobbnál- jobb szerepekre hajt, nehezen barátkozva az “apró grafit pontocska vagyok Isten rajztábláján” teóriával. Vég nélküli harcot folytatva a boldogság nevű csodálatos hiánycikkért. Ha az anyai szeretet már csak poros emlék; nincs, ki fogja néha remegő kezed, ölelő kar, mely körbefon; ha elfogytak a tápláló csókok, szenvedélytől őrült éjszakák, akkor teljesen elvesztél. Magába szippant a depresszió, Xanaxból építesz királyságot, hol uralkodásod nagyon rövid életű, s az öröm egy sodort cigi füstjével együtt rettenetesen gyorsan elillan. Az öreg Kaporszakállú, korunkat nézve biztos sokat okul, és következő munkájakor a teremtés folyamatában első helyre a pszichiátert helyezi...

Mike Figgis rendező a Las Vegas, végállomás forgatókönyvének megírásakor talált rá az égő, lángoló csipkebokorra. Megállt, lassan egymás felé fordította az embereket, hogy lássák a másik nem ugyanolyan arcát. Szemükről levette a média által felhelyezett rózsaszín napszemüveget, szembesítve csupasz, de mégis érdekes jelenükkel. El-elkapva a teljesség érzetének villanásnyi momentumait, de még inkább alátámasztva azt a hihetetlenül szomorú tényt, hogy az ezredfordulóhoz közelítve kapcsolataink csupán csak kallódó lelkek váratlan koccanásai, görcsös egymásba kapaszkodásairól szólnak, és villanásnyi örömöket szereznek nekünk...

A Las Vegas, végállomásban Ben Sanderson forgatókönyvíró köszöni meg szépen a részvételt, és útra kel meghalni a hamis fények csillogó városába. Mielőtt kilép a nagybetűs semmiből, a sors megkésve kézbesíti ajándékát: Sera, a magányos utcalány érzékeny és fájdalmas szerelmét. Nincsenek illúzióik, és Max Carlyle-nak (Wesley Snipes) sincsenek az Egyéjszakás kalandban, pedig az élet antihőse a csodálatos napos oldalról érkezik. Felkapott reklámfilmrendező, magánélete kiegyensúlyozott, vonzó asszonykával, két gyermek boldog apjaként éli mindennapjait.

Minden annyira tökéletes, hogy az már-már unalmas, mígnem egy üzleti útja során hamis boldogságának szigetén végigsöpör a Karen nevű (Nastassja Kinski) hurrikán. Félrelépését követően Max átszitálja életének eddig lepergett vegytiszta homokszemeit. Környezetétől elszigetelődik, feleségéhez fűződő viszonya – akarata ellenére is – hatalmas válságba kerül. Egy évvel később megtudja, hogy legjobb barátja, Charlie (Robert Downey Jr.) haldoklik. New Yorkba repül, hogy utolsó napjain mellette lehessen, és kiderül Charlie bátyjának (Kyle MacLachlan) felesége nem más, mint Karen, a végzet asszonya!

Érdekes, a film odaát megbukott, a Las Vegas, végállomás után magasra került lécet az Egyéjszakás kaland a kritikusoknál leverte, elmaradtak a jelölések. Joe Eszterhas nyilvánosan duzzogott, hogy tönkrevágta forgatókönyvét Mike Figgis, végül a nevét is őrjöngve levetette. Robert Downey Jr. pedig élete legviharosabb időszakában, a drogok fájdalmas fogságában vergődve forgatta a filmet. Pedig Nastassja Kinski még csodálatosan vonzó, Wesley Snipes karrierje legkomolyabb színészi elismerését kapta meg a velencei filmfesztiválon. Mindenképp érdemel egy esélyt a film. Jómagam is csak pislogtam néha.

Napjaink szürke-fekete felöltőt hordanak, többnyire próbáljuk magunkat hülyére venni, és becsapni. Befelé fordulva önmagunk örök foglyaivá válunk. Hogy ez ellen tegyünk, Figgis felhívja figyelmünket arra, milyen sok rejlik egy lopott pillantásban, pláne, ha észre merjük venni. Magányunk celláját kinyitva, kiültet minket a Nagy Közös Tábortűz köré, ahová legbelül mindannyian vágyunk, és melegedni szeretnénk egy-egy perzselő pillantás alatt.

Hatalmas mozi, és kedvenc fotelem...

Semmi több!