Lengenek a zászlók, harsognak a fanfárok, az USA megint topon!
Mi van?
Semmi, rotyog a chilis bab, amúgy semmi extra!
Ja, hogy a filmben?
Bennett Miller nem bízott semmit a véletlenre!
Ahogyan én sem.
Félve ültem le ismét az ilyen „alkotást” megnézni, mert már előre tartottam tőle, hogy egy újabb pátoszos nyáladzás lesz a testvéri szeretetről, meg a „ha mindent beleadsz, győzni fogsz” amerikai álomról.
De nem teljesen így lett. Erről akkor bizonyosodtam meg száz százalékosan, mikor feltűnt a színen Steve Carell, és egyetlen gesztusával egyértelművé tette, hogy valami nem stimmel vele, és egy ilyen totál zakkant figura nem kerülhetne be egy szimpla sportfilmbe.
Nyilván sokat segített a hatás kiváltásában taszítóra maszkírozott feje, de lássuk be, hogy vérfagyasztó hümmögései és a karakter beteg kiszámíthatatlanságának (amelyre fura módon végig számítasz) ábrázolása kizárólag csakis az ő érdeme.
A cselekményről mindösszesen csak annyit, hogy egy valaha szebb időket látott birkózót ismerünk meg, akit a gödör aljáról halászik ki egy magát Amerika megmentőjének tekintő csóka. Ennek a kihalászásnak pedig – természetesen – meg lesz az ára. (Mint mindennek, ugye?)
Ahogy kezdtem, hatalmas nagy erénye a filmnek, hogy bár egyik főszereplője a sport, mégsem kell az utolsó öt percben valami hülye bajnokságon izgulnunk, hogy hősünk bedobja vagy nem dobja, elkapja, vagy nem kapja.
Ez már nagyon uncsi lenne!
Tök mellékes, hogy nyerünk-e olimpiát vagy sem. Ez színtiszta, sőt, vegytiszta emberi dráma. Ezt – a lassú folyású történetből is kitűnik – nem akarta titkolni a rendező. Hosszan nyújtják az edzés jeleneteit, sokáig eszi Tatum a szánalmas kis instant és egyszerű levesét, percekig csendben ül és játszik a kanapén, vagy éppen a gondos apát – egyébként remekül – alakító Ruffalo kitartóan birkózik gyerekeivel. (Ami valljuk be, nem túl izgalmas.)
A leghálásabb szerepe azonban Carellnek van. Nem sajnáljuk tőle, mert keményen a maximumon fut.
Nem egyértelmű, hogy az elvárhatónál rövidebb sortja vagy ápolatlan fogai teszik igazán undorító jelenséggé, de tény, hogy szinte a szájszagát is érzed, aminek hatására hátrébb húzódtam kissé a monitortól.
Csak a színészek miatt érdemes megnézni a filmet. Érkezik nyilván a kritikai kérdés: másért nem?
Hát… most megfogtatok.
Amúgy felejthető!
A történet ugyan nem ereszti a néző figyelmét, de nem is vágja a falhoz. Ám ha nem várod el tőle, hogy megváltsa a világot, akkor azért szerez néhány nagyon „kellemes” meglepetést. (Amennyiben vagyunk olyan perverzek, hogy kellemesként aposztrofálunk tragikus fordulatokat.)
Ennyi, meg egy bambi!
Én azért annyira nem szórakoztam jól, de gusztus kérdése az egész!
72 Foxcatcher (2014)
John Eleuthére du Pont (Steve Carell) furcsa figura volt. Bolondos, ugyanakkor paranoiás, de a skizofrénia tüneteit is mutatta. Gyűjtött bélyegeket, adott már ki madártani... több»
Szereplők: Channing Tatum, Mark Ruffalo, Steve Carell, Vanessa Redgrave, Sienna Miller
Ja, sportolós film?