Pedig a found footage nálam nagy kedvenc!

2023.02.18 11:25 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x

1

De nagyon el is lehet cseszni!

Mivel?

Keressétek meg Victor Mathieu-t, majd ő elmeséli nektek.

Lássuk:

Na, tessék!

Hiába tudtam, hogy csalódni fogok, egyszerűen képtelen voltam ellenállni a késztetésnek, hogy megnézzem a The Monster Project című nevenincs kézikamerás horrorfilmet.

A rövidfilmjeiről és sorozatepizódjairól méltán és szerencsére nem ismert Victor Mathieu forgatókönyvíró-rendező ezen eleve „ZS” kategóriásnak tűnő alkotása az alapötletével vonzotta be a lelkemben lakó, horrorrajongó gyermeket. A film alapfelállása ugyanis az, hogy mi lenne, ha egy elhagyott kúriába összezárnánk egy amatőr stábbal egy démon által megszállt lányt, egy farkasembert és egy vámpírnőt – és az egész műveletet found footage eszközökkel rögzítenénk.

Érdekes, ugye?

Vagy inkább meseszerű?

A produkció aztán meglepően jól indul. A szereplők persze „en bloc” hiteltelenül játszanak, de a hiteltelen és sablonos ijesztgetések, és a sejtelmesnek szánt klisék felvázolása legalább lendületesen történik, és ami a legfontosabb: hamar színre lépnek a szörnyek.

Akik egyébként egészen tűrhetően mutatkoznak be. A démon eltorzult arca ugyan a Grave Encounters leggázabb pillanatait idézi, de a megjelenésekor legalább mindig következetesen roncsolódik a felvétel is, plusz a farkasember feketeségbe burkolódzó alakja meg az ultraextrovertált vámpírnő figurája – minden trash jelleg ellenére – hangulatos és leköti a nézői figyelmet.

Kezdtem örülni.

Egy darabig reménykedtem abban, hogy az alkotók egy-két üdítő csavart helyeznek el a történetben, elsősorban a szörnyek kapcsán.

Ezt a kényes elvárásomat alátámasztotta, hogy a rémségekkel készült interjúk a film keretein belül meglepően érdekesnek, mondhatni ígéretesnek minősíthetőek. De aztán, amikor a vérengzés menetrendszerűen beindul, már semmi olyan nem történik, ami kicsit is felkavarná a szörnyklisék csendes, fodrozódás mentes állóvizét.

Tehát a vérfarkas az átváltozása után bősz tankként lerohan mindenkit, a vámpír vért akar szívni és a harapásával másokat is vámpírrá változtat, a démonnak meg persze, hogy egy rögtönzött ördögűzést kell kiprovokálnia. Azt az ötletet, hogy esetleg egyik-másik szörny nem „valódi”, a forgatókönyvíró és a rendező hamar elvetette, plusz a rémségek látványosan nem bántják egymást, csak a főszereplő stábot akarják elkapni. Pedig szerintem ez utóbbiban is lett volna potenciál rendesen.

Na mindegy, fura egy gusztusuk van!

Phillip Sebal jól kezeli a kamerát, mondjuk inkább úgy, hellyel-közzel.

Akik esetleg – hozzám hasonlóan – a fináléban is reménykednek egy minőségbeli kiugrás vonatkozásában, azok keservesen csalódni fognak. A végjáték ugyanis egy kicsit sem fogja meglepni a horrorfilmekben jártasabb nézőket, a kapkodós „csavar” csak még jobban ráerősít a mozi klisékből építkező jellegére. A stáblista előtti fantáziátlan jumpscare meg teljesen felesleges, már-már szégyellnivalóan buta megoldás.

A film mondanivalóval nem igazán bír – magyarán semmivel.

Mondjuk ezt a szinopszis ismeretében nem is vártam el. Markáns hősei sincsenek, pusztán egyetlen szereplője akad, akinek az esetében valamiféle jellemről, személyes tragédiáról vagy valami fajta egyéniségféléről beszélhetnénk.

Ő a Toby Hemingway által alakított Bryan karaktere, aki gyengéd érzelmeket táplál az egyik stábtag iránt, ráadásul a függőségeivel, magyarán saját démonaival is küzd, és ehhez a vallást használja eszközként.

Bryan alakjához kapcsolódik egyébként egy emlékezetes jelenet is, egy rémálom-szekvencia, ami kicsit megidézi a Gonosz Halott démonait – csak a bűnrossz CGI ront a jelent élvezeti értékén. Egyébként Bryannel sem tudtak igazán mit kezdeni a forgatókönyvírók, a karakterében rejlő lehetőségeknek csupán egy szeletét sikerült kiaknázni (abból is egy minimálisat). Mondjuk a többi szereplő meg annyira sablonos és egydimenziós figura, hogy hozzájuk képest Bryan maga a megtestesült jellemépítési mesterkurzus. Murielle Zuker és Shiori Ideta is nyugodtan lehettek volna fali díszek is, észre sem vettem volna a különbséget.

Amikben esetleg jeleskedhetne az alkotás, azok a külsőségek és a zsigeri megoldások lennének. Ezeken a frontokon is csupán halvány részeredményeket könyvelhetünk el. A kézikamerás megközelítés ebben az alkotásban puszta stíluseszköz, a found footage logika már az első pillanatokban megbicsaklik, helyette hangsúlyosan csak egy átlagos, és kissé ósdi gimmick marad. Ezzel nagy baj nincs, láttunk már ilyen, pl. az Afflicted esetében. A mozi viszonylag erős oldala (mert hogy van ilyen is) a vágás: a különféle akciókamerák felvételeit korrektül sikerült összevágni, pl. a farkasemberre rögzített felvevő jó pillanatokat eredményez, amelyek kifejezetten dinamikusan kapcsolódnak az áldozatoknál lévő kamerák felvételeihez.

Az ijesztgetés elsősorban olcsó jumpscare-eken alapul, a feszültségépítés kb. a szörnyekkel folytatott interjúkig zajlik, utána már az akciódús, azonnal ható jelenetek dominálnak, de ez nem túl sok.

A látványt erősen kigáncsolják a gyakran alkalmazott, de többnyire elég rossz minőségű számítógépes trükkök. Leggyengébben nálam a démon eltorzult arca szerepelt, az meg már főleg kínos volt, a többi esetben (pl. a farkasember átváltozásánál) a közepes szintet alulról súroló megoldásokat láthatunk.

Az audió oldal az ehhez hasonló filmeknél megszokott minimalista, elsősorban hirtelen, torz hanghatásokkal operáló produktumot jelent, tehát semmi különöset nem nyújt.

Összességében tehát kaptunk egy, a „B/ ZS” vonalon ígéretesnek tűnő, szörnyfanok számára nyálcsurgatóan izgalmas alapötletet, amit csupán egészen kicsi részben sikerült kihasználniuk a készítőknek. A vágás nagyjából korrekt, minden egyéb fronton azonban gyenge közepes teljesítményt nyújt a mű:

Már-már fájdalmasan művi CGI, unalmas jumpscare-ek, lapos, és semmitmondó szereplők (kivéve Bryan), és baromira klisés megoldások. Csak azért adok nagy jóindulattal három halvány csillagot a The Monster Projectnek, mert a produkció végig jó pörgős, van benne egy pofás farkasember, és a vámpírnő is viszonylag dekoratív benne, talán neki megengedném, hogy este a nyakamnál foglalatoskodjon.

Talán még a fotelemet is otthagynám.