Gróf Sándor Móric, az Ördöglovas.
A magyar arisztokrata, akit csak a lovak és a kalandok érdekeltek, az őrültségig bátor volt, lovas bravúrjaitól visszhangzott anno egykoron az összes főrangú és közrendű pletyka.
A gróf egészen édesapja halálig, 17 éves koráig a lovak közelébe sem mehetett, azután behozott mindent. Soha nem arról volt híres, hogy kifinomultan művelte volna a lovaglás nemes tudományát, ő inkább vakmerő volt, félelmet nem ismerő, ráadásul adrenalinfüggő is, és olyannyira nem érdekelte a politika, hogy magyar arisztokrata létére Metternich herceg lányát vette feleségül, aki akkor szeretett bele halálosan, amikor a gróf átugratott a hintója felett.
A romantikus hős élete sajnos nem ért szép véget, hiszen egy súlyos lovasbalesete közben beverte a fejét, melynek következében lassan, de biztosan megőrült.
Néhány év ápolás után azonban hazatérhetett szeretett bajnai kastélyába, ahol évtizedekig élt magához képest teljesen visszavonultan, azonban később sajnos újra úrrá lett rajta a súlyos elmebaja, és a döblingi elmegyógyintézetben fejezte be kalandokban gazdag életét 1878-ban.
Különleges karaktere nagyon megihlette Kálmán Imrét is, aki operettet írt róla, Ördöglovas címmel (ebben hangzik el a „Ma önről álmodtam megint, bocsánat asszonyom” című dal, amelyet szerény véleményem szerint Simándy József, mindannyiunk kedvenc Bánk bánja adott elő a legjobban).
A filmeseket sem hagyta hidegen a különc gróf alakja, 1944-ben készült el az Ördöglovas című nagyon nagy ívű alkotás, amelyről szép emlékeket őriztem fiatal koromból, sőt édesapám nagy kedvence volt, aki saját maga is sokat forgott lovak között.
De vissza a filmünkhöz, mi is a történet?
Sándor Móric gróf (Benkő Gyula) édesapja haldoklik, ő pedig azonnal indul hozzá, természetesen lóháton, és annyira siet, hogy átugrat egy hintón, amelyben történetesen a sokak által gyűlölt Metternich herceg és annak gyönyörű lánya, Leontine (Fényes Alice) és társalkodónője ül.
A hercegnő annak rendje és módja szerint egyből beleszeret a grófba, addig mesterkedik, amíg meghívatja édesapjával egy bálra, amelyen végre összeismerkednek.
Az érzelmek azonban nem itt lobbannak fel a fiatalok között, hanem akkor, amikor a gróf megmenti a hercegnőt egy rablótámadástól.
Azért őszintén megmondva, ne várjunk túl sokat ettől a filmtől, és akkor nem fogunk csalódni benne. Nem mestermű, nem is kiemelkedő alkotás, de vannak benne gyönyörű lovak, korhű ruhák és díszletek, egy kis romantika, és olyan kiváló színészek játékának örülhetünk benne, mint Kiss Manyi, Makláry Zoltán vagy Benkő Gyula, aki „civilben” híresen jó lovas volt (bár nyilván nem ő hajtotta végre a legvadabb bravúrokat a filmben, de látszik, hogy nem akkor ült először lóháton).
A romantikára helyezték a hangsúlyt az alkotók, a habkönnyű történet éppen arra elég, hogy kitöltse az időt két lovas kaland és az érzelmek erőteljes áradása között, egyáltalán nem törekedtek komoly önéletrajzi filmre, de legalább szórakoztató lett a végeredmény: még ma is, sok-sok évvel a forgatás után is szép, és megható pillanatokat tud szerezni a nézőjének. A humorról Kiss Manyi és Makláry Zoltán gondoskodik, Benkő Gyula hozza a romantikus hőst, a vakmerő lovast, aki nem ismer lehetetlent, ahhoz, hogy elvehesse végre szeretett Leontine-jét.
Fényes Alice bájosan és nagyon naivan játssza a hercegnőt, de ez ehhez a filmhez tökéletesen elég, jól működik a kettősük a főszerepekben. Természetesen nincs hiány vágtázó lovakban, bravúros és zseniális kaszkadőrmutatványokban.
Mindezzel együtt elég távol áll attól ez a film, hogy maradandó élményt tudjon nyújtani, elsősorban a lovak és a lósport szerelmesei számára kihagyhatatlan darabról van szó, főleg Sándor Móric személye miatt, hiszen nagyon sok életrajzi elemet szőttek bele a nem túlságosan nagyívű forgatókönyvbe az alkotók.
Természetesen egy próbát mindenkinél megér, maximum nem ül fel a vurstliban a szépen kiszínezett lovacskára.
Igaz, a kedvenc fotelemből könnyen beszélek.
Túl is értékelted.