John Erick Dowdle nagyon beleszerethetett Párizs földalatti sikátoraiba, és szereti, ha mi a képernyő előtt parázunk kissé.
Lelke rajta, engem nem zavar.
Tegyük fel, de csak tegyük fel, hogy Párizsban jársz.
Persze, simán megnézheted a szokásos és éppen ezért teljességgel közhelyessé érett, úgymond „kötelező” helyeket, nevezetességeket, esetleg ehetsz valami különlegességet, olyan igazi „franciásat” egy előkelő étteremben. Sétálhatsz a Szajna partján, beülhetsz egy unalmas, de „cool” művészmoziba, ami most nagyon „trendi”, vagy egyszerűen csak élvezheted a francia főváros alatt meghúzódó járatok hívogató vendégszeretetét.
És most nem arról beszélek, hogy fizess be egy szervezett látogatásra egy nagyon pocsék angolt beszélő idegenvezetővel. Menj oda, fedezd fel magad a félelmetes járatokat.
Olyan durván hatmillió halott ember maradványai várnak, s ha ténylegesen szerencséd van, akár még kincsek is a talpad alá kerülnek.
Ha nem vagy Fortuna kegyeltje?
Nos, akkor meghalsz, de hát ez igazán csekély ár egy örök életre szóló élményért, ugye?
Vagy talán félsz?
Jobban szereted az otthoni kényelmes foteledből elképzelni az eseményeket? Vagy netalán arra vágysz, hogy valaki a realitás durván félelmetes illúziójával kecsegtetve bemutassa az ő „brutál” verzióját arról, hogy mi lehet ott lent a sötétben?
Akkor hajrá, neked John Erick Dowdle filmjét kell megnézned.
És itt jön a képbe a kedvencem.
Found footage.
Tudom, sokan viszolyognak tőle, sokan nem szeretik, de én magam imádom ezt a szubzsánert.
Ha eddig nem lett volna teljesen világos, akkor elmondom, hogy a found footage horrorok egy újabb, kifejezetten jól sikerült darabját tisztelhetjük ebben a moziban.
A főszereplő egy az apja kutatásait szinte megszállottan folytató fiatal hölgy, Scarlett (Perdita Weeks), aki megszállottan keresi élete nagy felfedezését, kincsét.
Hamarjában összeszed egy csapatot, és elindulnak a sötétségbe.
Persze a csapat nem gondolja át igazán, mire is vállalkoznak.
Kezdetben persze csak néhány olyan baljós jellel találkoznak, amelyek láttán bármelyik épeszű emberi csoportosulás azonnal összecsinálná magát és roppant sebességgel visszafordulna, plusz ráadásként minden tag elmondana száz Miatyánkot, de hőseink nem.
De ahogy haladnak egyre beljebb és beljebb a labirintusban, úgy látnak egyre félelmetesebb, furább és különösebb dolgokat.
A film azért többé-kevésbé két részre bontható.
Az első bő 25-35 percben egy kellemesen borzongató, hangulatos, olyan kalandfilmszerű sétálgatást láthatunk, amelyben feltűnnek érdekes és misztikus legendák, réges-régi nyomok és persze egy őrületesen megszállott főhős, aki nagyon meg akar találni valamit.
A második felvonásban már egy sokkal hagyományosabb found footage, ami bizarr őrületbe torkollik Dowdle rendezésében, de még itt is marad némi perzselő szenvedély és logika a képsorokban.
A befejezés például kifejezetten tetszett, s szerencsére a helyszín fojtogató atmoszféráját is mindvégig zseniálisan közvetíti a rendező felénk, kissé parázó nézők felé.
Nem tudom, ki hogy van, illetve lesz vele, ha megnézi ezt a filmet, de számomra minden ijesztő elem ellenére a legnagyobb traumát a véget nem érő katakombák okozták.
Alapvetően kissé tartok a bezártságtól, a szűk helyektől, de így, ebben a megvilágításban mindjárt másképp festett a hozzáállásom ehhez a témához. Itt szinte már akkor is nehezebben veszem a levegőt, ha csak nézem a filmet.
Ami igazán feltűnő probléma, az éppen magából a műfajból adódik. Egyrészről ugye ott van az, hogy ha egy ilyen vérprofi csapat próbál amatőrnek tűnő felvételt kreálni, akkor egyértelműen minden probléma nélkül csinál egyet. A szokásos és természetes kompromisszumok (pl. ha egy szereplő elhalálozik, a kamera éppen úgy esik, hogy látni lehessen az adott karakter utolsó lélegzetvételeit) pedig pont azt a realitásérzetet ölik meg, amiért elvileg ezt a formátumot választani érdemes. (Mondjuk akkor semmit nem tudnánk meg.)
Igaz, a found footage szépsége pontosan az, hogy igazinak, életszerűnek tűnjön minden egyes mozzanat.
De kisebb hibái ellenére ez egy nagyon összerakott film, ami kissé alul van értékelve szerintem.
Egyszóval.
Sötét, hangok, zajok és vér.
Horror és found footage.
A színészek pont jól lettek eltalálva. Perdita Weeks nagyon jól adja, a többiek, mint Edwin Hodge, Ben Feldman, Marion Lambert és Ali Marhyar pedig egy kaptafásak, áldozatnak tökéletesek.
Ütős darab, horrorfanoknak kötelező.
Persze ha nem félsz a sötétben.
68 Úgy fent, mint lent (2014)
SkyShowtime (2023.02.14.)
Két archeológus elveszett kincs után kutat a Párizs alatti katakombákban.
Szereplők: Ben Feldman, François Civil, Edwin Hodge, Roger Van Hool, Perdita Weeks
