A halott rendőr bosszúja

2023.03.20 17:49 Kóborló Olvasottság: 115x

1

A Mániákus zsaru című film egy ízig-vérig 80-as évekbeli akció-horror, amit olyan neves stábtagok hoztak össze, mint William Lustig (akit leginkább az 1980-ban bemutatott Elmebeteg című film rendezőjeként ismertem meg) a rendezői székben. A forgatókönyvért az a Larry Cohen (1936-2019) felelt, akit pedig az It's Alive trilógiájával vált ismerté számomra. Már eme két úriember neve is elegendő lett volna számomra ahhoz, hogy kíváncsian üljek neki közös munkájuk eredményéhez, de ehhez még hozzáadódtak olyan színészek nevei is, mint Tom Atkins, Bruce Campbell és persze nem utolsó sorban még Robert Z'Dar (1950-2015). Mindehhez tegyük hozzá még azt is, hogy a 80-as évek egyik kult-klasszikusáról beszélhetünk a Mániákus zsaru esetében, tehát szinte minden adva volt, hogy pokolian jól szórakozzak eme számomra hiánypótló alkotás esetén.

Magam sem tudom, hogy miként maradt ki számomra mindeddig eme alkotás, hisz a kedvenc időszakomból (80-as évek) származik és a szívemhez a legközelebbi műfajba (horror) sorolható eme film, ráadásul valahol egyszer azt olvastam, hogy idehaza is igencsak elterjedt volt a videokazettás forgalmazása (ennek okaként pedig igencsak ismertnek számítottak a kópiái is). Persze sokat halottam már a filmről, és sok helyen olvastam is már róla, de valahogy mindig elsiklottunk egymás mellett, egészen mostanáig.

Kezdésként a film történetét nézzük meg, ugyanis sokan a slasher kategóriába sorolják, de szerintem ez ennél azért sokkal több mindennel szolgál. Persze, ha csak a történet alapjait vizsgáljuk, akkor egyértelműen ráhúzhatjuk erre a filmre is a slasher műfaji jelzőt (bár ez mondjuk minden harmadik horrorfilmre igaz lehetne, amit a 80-as években készítettek), de itt azért igencsak sikeresen meg tudták bolondítani az alapfelállást némi akciófilmes ízvilággal. Ráadásul nekem személy szerint az is kimondottan tetszett a történetből, hogy egy olyan személyből gyúrtak össze egy erős negatív karaktert (rendőrtisztből), aki a legtöbb filmben pont, hogy az ellentétét szokta megtestesíteni. Emiatt a – ha nem is egyedi, de – igencsak ritka ötletért mindenképp jár a dicséret a készítőknek. Továbbá az is dicsérendő a történetben, hogy nem igazán vannak benne üresjáratok, bár mondjuk azt azért nem írnám, hogy az elejétől a végéig egyenletesen lenne elosztva a film dinamikája, de unalmassá vagy vontatottá egy percre sem vált.

Mindenképp becsülendő az a tény is a filmmel kapcsolatban, hogy egyáltalán nem vérrel és gore jelenetekkel szándékozott operálni, hanem a támadások brutalitásával és azok kiszámíthatatlanságával. Mondjuk, ahogy haladunk előre a film játékidejében, mindezek kezdenek értelmet nyerni és ezáltal megismerhetjük Matt Cordell (a negatív karakterünk) tragikus életútját. Sok hasonszőrű alkotás pont itt szokott elvérezni, amikor a negatív karakter motivációját próbálják megismertetni a nézővel, de számomra ez itt még pont jól volt tálalva ahhoz, hogy ne akassza meg a szórakoztatásomat e téren a film. Színészek terén sem írnék semmi rosszat a filmről, hisz a jól megírt karakterekhez jó színészi teljesítményeket láthattam. Egyedüli aprócska negatívumként talán csak azt rónám fel a filmmel kapcsolatban, hogy talán nem lett kellően félelmetesre megalkotva a negatív karakter, vagyis pontosítanék e téren, ugyanis amikor a történet elhagyja azt a jellegzetességét, hogy itt bárkiből bármikor lehet áldozat, és inkább átfordul a bosszú tematikája felé, nem feltétlenül tett jót a félelem megtestesítésének.

Mindent egybevéve egy piszkosul szórakoztató, igazi B-filmes gyöngyszem lett a Mániákus zsaru, ami méltán vívta ki idővel a helyét, a kultikus filmek listáján.