Zseniális. Megérdemelten szórták meg Oscar-díjjal ezt az alkotást. A film megőrülésének kezdetekor valamiért fura, harsány divatbemutatóra asszociáltam először. Futurisztikus, fantasztikumba illő kollekciók a kifutón, mondtam magamban, de nem a ruhák, hanem a cselekmények hatása alá kerültem. Nem is hittem, hogy ezt az érzést tudják majd fokozni a későbbiekben. Két jelzőt semmiképp sem aggathatunk a filmre: unalmas és egysíkú.
Formanyelvét tekintve, először egy absztrakt pszichovígjáték benyomását kelti. Minden egyes másodperc vizuálisan telített és rétegelt. A káoszban mégis meglátjuk a párhuzamos történetek egymásra helyezett jelentéstartalmát, és nem veszünk el bennük. A Marvel és más pörgős filmeken edződött, vizuális túlterhelés alá vont nézői szem elbírja az újabb határok feszegetését. Az értelmező, analizáló tudatunk állja a kihívást. Benne vagyunk a játékban nyakig, mert a film játszani hívja a nézőt, előcsalja a gyermeki én ritmusát és fantáziavilágát. Ugyanakkor ismerős érzéseket kelt életre. A nehéz helyzeteken való gondolkodás közben, vagy egy unalmas munkavégzéskor, de egyéb érzelmi vívódások közepette is képesek vagyunk belépni a fantázia országába. Ebben a birodalomban kikapcsol a látásunk és elbambulunk. A való világ képkockáit az elképzelt, intenzív történések váltják fel. A filmben ennek a tudatállapotnak a külső (valóságos) – belső (fantázia) univerzumát látjuk rétegelten és egymással dialógusba kerülve kinagyítva. Ettől érezzük sűrűnek mindazt, ami történik. A két világ eseményeinek ütköztetése a humor és a dráma nyelvén zajlik, melyet egy metaelliptikus időkapunk ki-be lépkedve élvezhetünk. A sok helyen mulatságos, kacagtató ereszd el a hajam alatt szépen bekúszik a családi diszfunkciók által kiváltott érzelmi válság is, melyet csak a felszín alá hatolva pillanthatunk meg. Ez az egyik univerzum. A film tökéletesen érzékelteti a mélyben meghúzódó fájdalmakat, amiket a családtagok magukba zárva cipelnek. Feltárulnak a nehezen kommunikálható konfliktusok. Zseniális. Nincs csöpögő, vontatott szál, klasszikus zenei aláfestés, üres semmi, hogy még jobban átérezzük, mit szeretne a rendező érzékeltetni, hanem egy párhuzamos univerzumot kapunk helyette, amire még csak azt sem mondhatjuk, hogy túl szimbolikus. Néha olyan érzésünk van, mintha egy kisgyereket figyelnénk, amikor teljesen elszáll benne a színtiszta kreativitás és beszippantja a játék. Váratlan, eredeti, egyik cselekvésből a másik cselekvésbe csap át. A film engedi szárnyalni ezt a fantáziától túlpörgött, csapongó kisgyereket, azaz magát a történetet. Eközben egy veszélyekkel terhelt világot látunk, ahol azért a szeretet az úr. Nem lehet elmenni az anya-lánya konfliktus történetbe ágyazottsága mellett, de a kihűlt házastársi kapcsolat is hangsúlyos az időbeli ellipszisben. Fokozatosan bontakozik ki a lánygyermek töretlen küzdelme az anyai elfogadásért, és egyértelművé válik a film végére, hogy egy világ omolhat össze, ha ezt nem kapja meg egy gyerek. A leírhatatlan fájdalom miatt az univerzum összeomlása fenyeget a filmben. Az ítélkezéstől mentes, elfogadó anyai szeretet hiánya vezet el ahhoz, hogy Jobu Tukapi (lánygyermek) végzetes háborút folytat Evelynnel (anya) szemben. Utóbbi viszont megpróbálja felvenni a kesztyűt, és tűzön-vízen át meg akarja menteni a lányát. Feltárul előttünk, hogy ez a lány valójában nem tudja önmagát elfogadni és szeretni, mert az anyjától nem kapja meg azt a tiszta szeretetet és elfogadást, amire minden gyermek vágyik. Mellékes szálnak érzem, hogy Jobu Tukapi egy lányt szeret, azonban a film reflektál a meleg gyerekek családban zajló küzdelmeire is.
Az elfogadás és a szeretet vágya mindenki számára ugyanazon a nyelven mutatkozik meg, lehet az akár kínai vagy angol. Ezek hiánya akár az öngyilkossághoz is elvezethet. A film ugyan sok humoros jelenetet vonultat fel, de a felszín alatt, a másik univerzumban nagyon komoly, nehezen feloldható emberi konfliktusokat feszeget.
Minden ember ugyanazért küzd. Hogy szeressék és elfogadják. Ebben a filmben az anya, a feleség a nagybetűs hős. A való életben is általában a nő funkcionál érzelmi szökőkútként, amiből mindenki inni szeretne, hogy szomját oltsa. Jelen esetben sincs ez másként. A férj részéről megjelenő érzelmi nélkülözés is figyelmet érdemel, melyet eleinte metanyelvi eszközökkel érzékeltet a film. Evelynnel való konfliktusa nincs kibeszélve, ám az események tengerében egyszer csak feltűnik egy válási papír, amit alá kell írnia a feleknek. Kibontakozik a leterhelt, kiégés előtt álló, szerepei közt egyensúlyozó nő (feleség, anya, dolgozó ember) képe, aki egyáltalán nem tűnik boldognak, de vágyakozik a romantikára, a szerelmes pillanatokra. Jól látható ez, amikor Evelyn megpillant a tv-ben egy táncoló párt, akik között erősen tapintható az érzelem, majd a kamera kitekint a férjére, aki egy balfék benyomását kelti. A fantáziavilágot (a másik univerzumot) a szuperhős férj kreálja meg elsőként, és ő viszi el ide a feleségét tudati szinten, mely szimbolikusan a feleség visszaszerzéséért folytatott küzdelem is egyben.
Minden ember egy univerzum, a film ezt is elbeszéli nekünk.
Ezekben az univerzumokban akkor van béke, ha a különböző univerzumok megküzdenek egymásért, és nem hagyják, hogy a szeretet helyett az erőszak legyen a közös nyelv. A film fantasztikusan új formanyelvet mutatott be nekünk.
akció | fantasy | kaland | sci-fi | vígjáték
Borzalmas fenyegetés készül eltörölni az összes, létező univerzumot. Látszólag semmi remény arra, hogy bárki is megmeneküljön, de talán még nincs minden veszve. A létet... több»
Szereplők: Jamie Lee Curtis, Michelle Yeoh, Jenny Slate, Harry Shum, Jr., James Hong
