Kutyavilág

2023.09.02 18:56 Artemisia Olvasottság: 689x

5

A kutyás filmek mindig célba találnak; ezek a történetek mindig kedvesek, aranyosak és végtelenül szívhez szólóak, a főszereplő ebek pedig bájosak, naivak és ártatlanok.

Josh Greenbaum rendező azonban jónak látta ezt a jól bevált receptet kiforgatni, és egy teljesen agyament, brutálisan vulgáris és trágár, R besorolású felnőttkomédiát készített – melyben történetesen tündéri kiskutyusok osztják az obszcén beszólásokat és a pusztító altesti humort. És milyen jól tette!

A film már a kiindulóhelyzetével borítja a műfaj megszokott elemeit: Reggie, a kis border terrier nagyon boldog az otthonában, és rajongásig szereteti a gazdáját, Dougot. Azonban az idill csak a kiskutya szemszögéből tűnik idillinek. Doug ugyanis a világ legnagyobb lúzere, aki amellett, hogy részeges, trehány, megbízhatatlan és munkakerülő – legfőbb hobbija pedig az önkielégítés –, még Reggie-vel is rosszul bánik, egyébiránt is csak kényszerből tartotta meg. A rendszeres bezárások, leszidások és üvöltözések után pedig elhatározza, hogy megválik a kiskutyától. Elkezdi a lakhelyüktől minél messzebb kitenni és otthagyni őt, azonban a hűséges Reggie rendre játéknak fogja fel a dolgot, és hazatalál, mígnem egyszer Doug egy túlságosan messzi városban hagyja a sorsára.

Reggie továbbra is játéknak gondolja a történteket, és minden áron haza akar jutni Doughoz, véleménye csak az után kezd el szépen lassan megváltozni, hogy találkozik Bogárral, a szuper édes és szuper vagány boston terrierrel, valamint Meggie-vel, az elhanyagolt ausztrál juhásszal és Vadásszal, a bukott rendőrkutyával. Újdonsült barátai bevezetik Reggie-t a kóbor élet rejtelmeibe és napos oldalába, aki életében először megtanulja, milyen az igazi összetartás és az igazi szeretet. Így már jobban át tudja értékelni a Douggal való kapcsolatát, és immár bosszúvágytól hajtva indul haza – ahová természetesen a barátai is elkísérik.

A tipikus buddy movie-road movie szál teszi ki a cselekmény nagy részét, mely során a kis csapat fergeteges kalandokba keveredik: van itt minden a csoportos töcskölő-tutorialtól és pisilő-szeánsztól a begombázáson át a sintértelepre kerülésig és egy eltűnt kislány megtalálásig: egyiküket elragadja egy sas, behalluzva egy nyuszialmot játékoknak néznek, és az is kiderül, hogy a kutyák számára ki az ördög. Mindez persze tocsog az ízes káromkodásokban, záporozik a fekália, és minden második mondatban említés kerülnek a nemi szervek, de az ilyen megsemmisítő alpáriság ilyen édes, pöttöm szőrgombócok szájába adva egyfajta szürreális bájt ad, és olyan frissességet az egésznek, amely különösen szórakoztatóvá teszi az alkotást.

A szórakoztatási faktorra ráerősít, hogy az eseményeket szinte 100%-ban a kutyák szemszögéből látjuk, az ő fejükkel értelmezzük a világot: amit lepisilünk, az a miénk, egy kiselejtezett kanapéval akár romantikus kapcsolatot is ápolhatunk, egy vurstli tűzijátéka életveszélyes bombázás, a hányás és az ürülék étel, egy kopogtatós viccet nem lehet elmondani ugatófrász nélkül, az emberek pedig vagy bálványok, vagy szörnyetegek. A tipikus kutyás heppeket – amik minden gazdinak ismerősek lehetnek – nagyon kreatívan és viccesen szőtték bele a történetbe, így lesznek hőseink egyszerre emberiek és tipikus kutyák is, ami miatt végtelenül szerethetőek.

De a film a polgárpukkasztáson és a szórakoztatáson kívül mást is tud: az út ugyanis mindegyik kutyus számára tartogat valami fejlődést is: Reggie-nek meg kell küzdeni a benne dúló ellentétes érzelmekkel, ugyanis fel kell ismernie, hogy Doug nem az az álomgazdi, akinek ő szeretné látni, ugyanakkor még továbbra is szereti őt. Bogárnak, a leginkább mocskos szájú, ugyanakkor legtraumatizáltabb kis blökinek meg kell tanulnia újra bízni az emberekben, és megnyitni a szívét egy új gazdi előtt. Vadásznak meg kell tanulnia legyőzni a kisebbségi komplexusát, és tölcsér nélkül is magabiztosnak lennie, Meggie-nek be kell vallania a vonzalmát Vadász iránt.

Bizony, a film nemcsak abban mutat újat, hogy nonstop trágárkodó kutyákat látunk a vásznon, hanem bizony egy kőkemény bántalmazó kapcsolat krónikáját is láthatjuk. Reggie először fel sem ismeri, hogy Doug bántalmazó lenne, aztán magát kezdi okolni, de szerencsére végül mégis csak rájön arra, hogy milyen is az igazi szeretet, és a fináléban Doug pontosan azt kapja, amit megérdemel – garantáltan nem lesz olyan néző, akiből ne bújna elő az a bizonyos kisördög ezen jelenet alatt.

Szóval a végkicsengés mégis csak pozitív, az őrültködés nagyon is komoly témákat érint, és a kutyás filmekre jellemző szép tanulságokat sem nélkülözi, hiszen a történet premisszája az újrakezdés, a barátság és a szeretet mindent legyőző voltára világít rá.

Josh Greenbaum alkotása tehát egy szerethető állatfilm szép tanulságokkal és fergeteges, felnőtteket célzó poénokkal operáló vígjáték is, és a két műfaj kombinálásának már éppen itt volt az ideje.