2024.04.26 19:36 Robinson76 Olvasottság: <100x
1

A japánná lett angol kormányos története

Amikor egy református kereskedőhajó partot ér az ázsiai szigetországban, a túlélők kis csoportjának szembesülnie kell mind a japánok, mind pedig a keresztény portugálok által irántuk táplált gyűlölettel. Egyedül a hajó angol kormányosának sikerül megmenekülnie és lassan elfogadtatnia magát, miközben a férfi hatalmi harcok kereszttüzében próbál mindjobban beilleszkedni az őt körülvevő idegen közegbe. A kezdetben lenézett és megalázott, kalóznak hitt angol tengerész fokozatosan nyeri el a helyiek elismerését, jó néhány szamuráj tiszteletét, és az igen vonzó tolmácsnő szerelmét. Az egyik hősünk, Toranaga nagyúr mindvégig bölcsen, a háttérben meghúzódva követi az eseményeket, melyek célja az ő kiiktatása és hatalmának megdöntése a régensek tanácsa által, aminek egyébként ő maga is tagja.

Vannak szereplők, akik igyekeznek elköteleződni egyszerre több irányba is, és tulajdonképpen ezek vezetnek azokhoz a konfliktusokhoz, amik folyamatosan gördítik tovább a cselekményt. A széria egyébként gyönyörűen filmezett, remekül rendezett, és nagyobb léptékű, mint az amúgy joggal nagyra tartott régi sorozat, hiszen sokat fejlődött azóta a filmezés, és a CGI segítségével kitárultak a lehetőségek. Továbbá elmondható, hogy a készítők rendkívül profi módon álltak hozzá a sorozathoz, maximálisan odafigyeltek a jelmezekre és a díszletekre is. A japán szokások, az emberekre jellemző mérhetetlen alázat és az élettel kapcsolatos szemlélet mind-mind visszaköszön, és akkor a történelmi hűségről még nem is beszéltem.

A japánná lett angol kormányos története

Ez egy remekbe szabott, intrikákkal átszőtt, izgalmas és kalandos történet, melyet nem csak a keleti kultúra rajongóinak tudok meleg szívvel ajánlani.

45 A sógun  (2024)

dráma | kaland | történelmi

A sógun James Clavell bestseller regényének eredeti adaptációja, melyet Rachel Kondo és Justin Marks készített. A 10 epizódos minisorozat az 1600-as évek Japánjában játszódik,... több»

1