A Pápa halott. Lawrence bíborosnak össze kell hívnia a Konklávét, egy zárt ajtók mögött zajló szavazást, hogy megválasszák az új Szentatyát. Az összes bíborost Rómába rendelik, hogy a Sixtus-kápolnában érzelmes eszmecserékkel megvitassák, ki lesz a legalkalmasabb az egyház vezetésére. Ebben a szokatlan, zárt drámában az egyházi személyeket egy remek színészi gárda eleveníti meg, Ralph Fiennes, Stanley Tucci valamint John Lithgow és Sergio Castellitto veszik fel a fehér-vörös mellényeket, hogy az egyik legmagasabb pozícióra pályázhassanak. Azonban, a dolgok komplikálódnak, egy új püspök jelenik meg a színen, az elhunyt pápa utolsó határozatai pedig jelentősen megkavarják az állóvizet.
A történet első fele kimondottan lassú, sokáig csak a fontosabb szereplőkkel ismerkedünk. A bíborosokat nem misztifikálta a film, valós emberként látjuk őket. Dohányoznak, mobiloznak, folyamatosan szövetkeznek, és saját igazukat hajtják, csakúgy, mint a politikusok. Ritkán kapunk ilyen jellegű betekintést a Vatikánba, ez önmagában egy olyan érdekesség, ami miatt érdemes a filmre beülni. A Konklávé nem megy el addig, ameddig Sorrentino Az ifjú pápa (2016) c. sorozata, de jelentős erőfeszítést tesz arra, hogy egy izgalmas játszmát láttasson, még akkor is, ha ez csak története második felében indul el igazán.
Lawrence folyamatosan az igazságot keresi, megpróbálja mindenki álláspontját megismerni, bizonyítékot gyűjteni és a legjobb megoldást találni a problémákra. A film majdnem átmegy detektívsztoriba, azonban központi konfliktusa sajnos nem annyira mély vagy meglepő. A rendező kever pár kisebb csavart a történetbe, és megpróbálja Lawrence bíboros vatikáni kalandjait kissé misztikusan tálalni, de a film igazán fontos részét nem is itt kéne keresni. Ez sokkal inkább egy karaktermotivált történet, ahol az elvek ütközése áll középpontban. A bíborosoknak pont a napjaink politikusainak ellentéteként kéne mutatkozniuk, hatalomvágy, populizmus és korrupció nélkül vezetve az életüket, mégis ezek eszközölése szinte elkerülhetetlen egy választásnál, ahol kétmilliárd hívő vezetése a tét. Ez a kettősség a film legmegragadóbb eleme, és akad pár igazán szomorú pillanata, ahol szereplői kényelmetlen igazságokkal konfrontálódnak.
Azonban a gyönyörű látványvilág és zenei aláfestés ellenére, enyhe hiányérzetem volt. A szereplőket szinte végig a vatikáni palotákba zárva látjuk, sosincs kitekintés a követőkre vagy arra, mekkora „hatalom” és közösség áll az egyház mögött. A film tudatosan lealacsonyítja mindezt, és egy folyosón suttogós, apró szobákban beszélgetős drámát mutat nekünk, olykor szappanoperát súroló ármánykodásokkal. A karakterek eltérő világlátása és motivációi csak nagyon felszínesen vannak kifejtve, alig van reflektálás arra, hova vagy miért kéne (nem) megújulni a Szentszéknek, vagy mit is jelentene pontosan az egyházi reform. Egy politikai csata, ahol csak homályos elképzelésünk van az ellenfelek jövőképéről, kissé erőtlen. A film cselekménye emellett nagyon kiszámítható, a narratíva apróbb meglepetései csak enyhén mozgatják a sztorit, már nagyon korán érezni, hova vezet ki a választás, így a lezárás nem olyan erős.
A film vizuális világa ellenben meghatározó. A római épületek, reneszánsz festmények, vatikáni elegancia és lenyűgöző kosztümök minden jelenetet megemelnek. Ralph Fiennes játéka szintén zseniális, a film maximálisan kihasználja színészei képességeit, ez az a fajta film, amire majd jelölések fognak érkezni. Bár története viszonylag egyszerű, és a csavarok nem túl meglepőek, a vatikáni keret hordoz elég érdekességet, hogy jegyet váltsunk ennek a nem mindennapi választásnak a megismerésére.
76 Konklávé (2024)
Egy bíboros, akit az új pápa megválasztásának lebonyolításával bíznak meg, egy összeesküvés középpontjában találja magát, és olyan titokra bukkan, amely alapjaiban... több»
Szereplők: Ralph Fiennes, Stanley Tucci, John Lithgow, Isabella Rossellini, Sergio Castellitto
