Egyértelműen egy jókora kihagyott ziccer, egy borzasztóan elszalasztott teljes katarzis. Igazából engem csak feldúlt a film, de nem azzal, amivel akart. Én komolyan nagyot vártam. Egy Thomas Harris-regényről persze, hogy azt gondolom: mindenképpen!
Szóval szuper a rendező is, kiváló a zeneszerző, és a színészek meg, hát izé, azokat nem ismerem, sosem futottam össze egyikkel sem, szóval eleve bíztam bennük. De csak a négyszer képernyőn látott Tom Noonan mint a gyilkos Francis Dollarhyde hiteles és betegesen sokkoló alakítása az egyetlen, ami érdemes. Mármint a film közepén. Mert addig várni kell vele, de agyzsibbasztó kínokban vergődve. Rajta kívül mindenki silányan produkciózik a filmkockákon az üveges tekintetű, egysíkúan vontatott mimikájú William Petersennel (Will Graham) az élen. Ám sajnos Tom Noonan (a gyilkos Francis) csak csökevényes szegénységben jutott szerephez, pedig állítom, hogy ő el tudta volna vinni a filmet a hátán egyedül is.
Amúgy, ha érdekel, akkor Az embervadász volt az első alkalom, hogy Hannibal Lecter, pontosabban Hannibal Lecktor feltűnt a vásznon Brian Cox hétköznapi, "laza vagyok, vazze" alakításában.
Michael Mann amúgy azért változtatta meg az eredeti "Red Dragon" címet, mert félt, hogy az emberek karatefilmnek nézik majd, főleg, hogy abban az időben a "Year of the Dragon" című film nem szerepelt túl jól a mozikban. Hát, igazán ironikus ez a címcsere, mert a film eme felcsigázó címmel is: Az embervadász, csak meggyötörte minden érzékemet.
A film adaptációja és sorsa: Michael Mann 1986-os adaptációja Thomas Harris azonos című regényéből készült, és bár ma már kultikus státuszba emelkedett (csak nem nálam), akkoriban nem aratott osztatlan sikert, sőt! Kereskedelmileg is eléggé alulteljesített. Ami ebben a filmben másoknak stílusos neon noir, az nekem ezúttal egy szakszavakkal teletömött, érzelemmentes katyvasz, ahol a főszereplők összessége (Tom Noonan kivételével, akit látni összesen négyszer) hiteltelenül idegesítő, és iszonyat eltévedtek, és végül a legikonikusabb gonosz is, Tom Noonan eredetileg brutálisan veszedelmes Francis is szimplán csak elhasal.
Lecktornak mérgeznie kellene a puszta jelenlétével, ám csak bambulok rajta, várva a nagy katarzisokat, s hogy meghökkentsen, de csak azt mondanám neki, hogy: "Szeva, mizu van?" Pedig azt felfogtam, hogy kopra fehér minden, ami dermesztő, mint egy orvosi rendelő, s láttam a több sokféle könyvet és egyéb kiemelkedő, műveltségre célzó cuccait, és azt is, hogy mennyire alapos körülményességgel zárták be a cellájába. Csak Brian Cox nem helyezkedett ebbe az egészbe bele hitelesen, komfortosan.
William Petersen mint Will Graham, az ex-FBI ügynök: az idegesítő monológok és a dührohamok. Számomra Petersen Willje nem volt szimpatikus semmilyen téren, annál inkább idegesített. Egész végig csak két érzelmet játszott: vagy hosszú, egysíkú monológokat nyomott halálos, mogorva komolysággal, vagy idióta dührohamot kapott, magában beszélve. Az is fájó benne, hogy semmi együttérzés nem látszott sem rajta, sem a szövegén az áldozatok iránt. De amúgy is, az arcizmai teljesen csődöt mondtak minden téren.
Tom Noonan, a gyilkos mint Francis Dolarhyde: a sokkolóan bizarr, de "elvész a ködben"-baleset. Tom Noonan jól hozta a bizarr, beteg, torz pszichét, és rohadt ijesztőn nézett ki, a hangja is jó volt, és a játéka is. Ez eddig rendben is lenne, teljesen lesokkolt ezzel és az, amikor először feltűnt a vásznon, maradandóan emlékezetes maradt, most is elborzadok tőle. De a probléma az, hogy csak négyszer láttam a képernyőn, és abból csupán egy jelenetben volt brutális akcióban, meg egy kicsit a végén a csinos és magabiztos vak Rebával (Joan Allen), akivel viszonyt folytatott. Már a sokktól kaptam sokkot.
Amikor a gyilkos Francis először feltűnt, igaz, hogy konkrétan csak a film közepén, de ennek ellenére is örültem neki, mert már nagyon vártam, és teljes elégedettség öntött el, mert teljesen sokkoló volt benne minden. A hangja, a "külleme", még a szerkója is, az arca főleg, szóval még javában iszonyatosan ijesztő volt, csak az a "túl messze történt meg"-érzés is ott lebegett az élményben, de még ezzel együtt is teljesen megvolt a lényeg.
Joan Allen mint Reba McClane: a vakság hiteltelen ábrázolása és a részletek hiánya. A Joan Allen által megszemélyesített vak Reba folyamatosan hiteltelen volt. Mindig észrevettem, hogy jé, pont konkrétan odanyúl, ahol a sálja van, aztán a táskáját is simán lekapja a fogasról. S még egy csomószor tapasztaltam, hogy hiába kellene vaknak hinnem őt, egyszerűen baromira nem győzött meg minimálisan sem – alapjáraton pocsék, hiteltelen alakítás. Ez rendkívül zavart.
Ez a film nevetségesen alulmúlta az elvárásaimat. Az embervadász gyilkos Francise csupán egy szösszenet, aki nagyot aratott, amikor megjelent (igaz, csak a film totális közepén), most is a fejemben ég a morbid és brutális kép róla, de lecsengett, mint a Niagara.
Összességében az én szemszögemből a Manhunter egy nagy csalódás volt, tele alapvető hibákkal, amik rontották az élményt. Nem egyszerűen csak egy "régi film", ami nem állta ki az idő próbáját, hanem egyenesen idegesítő és elégtelen elemek sokasága, ami maximálisan egy hatalmas csalódás nekem. Nincs vérfagyasztó sikoly, csak egy ígéret, de az is eltévedt.
