A film rendhagyó módon ötvözi a meseszerű, időtlen esztétikát a testhorror brutális valóságával. A rendező, Emilie Blichfeldt szándékosan szembement a Disney-stílussal — mint ő maga fogalmazott, „szép, csillogó képeket akart mutatni, hogy megmaradjon az időtlen tündérmesei jelleg, de valódi testekkel, a valóságban.” A hangzásvilág és képi motívumok — lágy fókusz, szintizene, hirtelen zoomok — szintén hozzájárulnak a drámai irónia és a furcsa időtlenség érzetéhez.
A narratíva középpontjában Elvira küzdelme áll, aki a szép mostohatestvére árnyékában marad, és szélsőséges beavatkozásokkal próbál kitűnni. A film erős kritikát fogalmaz meg a patriarchális normák és a szépségkultusz pusztító hatásáról — rávilágít arra is, hogy a nők egymást gyakran jobban rombolják, mint a férfiak.
Blichfeldt érdekes revizionista szemszöget választ: a jól ismert mesét pozíciót váltva Elvira szemszögéből meséli újra. A narratíva azonban felemás: míg az első felvonás lendületes, addig a második fele gyakran vontatottnak tűnik. A karakterek, bár hitelesen megformáltak — különösen Lea Myren alakítása kiemelkedő Elviraként — a drámai hatás kevésbé rétegzett, egyes kritikák szerint az antagonisták nem kínálnak valódi azonosulási pontot.
A film testhorror-elemekkel dolgozik, de nem a gore-hatás maximalizálása a cél (mint például Cronenberg filmjeiben), hanem a komor atmoszféra megteremtése: a sötét, szürke fénykezelés, hosszú beállítások és komor díszletek mind ezt szolgálják. Emellett a hanghatások, mint például emésztőrendszeri zajok, folyamatosan feszültséget generálnak — ezek "akkor is elérik, hogy ne érezzük jól magunkat", amikor a képi világ akár enyhébb is lenne. A film fizikai és érzelmi szinten is megrázó: a néző gyakran "kényelmetlenül mocorog a moziszékben", ahogy egy kritika fogalmazott — a film erősen 18+-os, és nem való mindenkinek. Ugyanakkor – mint egy mélyebb, groteszk esztétikát kedvelő néző írta – „ez egy igazán korrekt dán horror” egy olyan realitáson keresztül, amelyben a barokk horrort a valós testiség kontrapozíciója tör be a mesébe. Más kritikák viszont felvetik, hogy a sokkolás ellenére sem mindig sikerül mélyebb érzelmi tartalommal megtölteni a művet – a forma néhol üres: szép, de üres. A Kortárs Online szerint a film eredményesen leszámol a gyerekkor naiv ártatlanságával, ám nem kínál alternatívát a továbblépésre — passzív főhőst mutat, akinek sorsa mások döntésein múlik. Másutt a Roboraptor kritikája szerint a készítők komolyan vették a történetet és nem nyúltak klisékhez – ezáltal sötét, elgondolkodtató darabbá sikerült alakítaniuk egy Grimm-mesét.
Véleményem röviden: A csúf mostohatestvér egy merész, művészileg ambiciózus kísérlet — nem könnyed szórakozás, hanem provokatív művészet. Ha érdekel a testhorror, a feminista kritika és az archetipikus mesék dekonstrukciója, akkor izgalmas élmény lehet. Bár nem minden technikai vagy dramaturgiai elem működik tökéletesen, több jelenete a fekete humor, a testiség és a szürreális tündérmese határmezsgyéjét használja hatásosan.
66 A csúf mostohatestvér (2025)
dráma | horror | szatíra | vígjáték
A Grimm testvérek klasszikusa alapján. Hamupipőke történetét mindenki ismeri, ám ezúttal a gonosz mostohája, Elvira szemszögéből ismerhetjük meg a történéseket, aki épp... több»
Szereplők: Ane Dahl Torp, Lea Myren, Flo Fagerli, Katarzyna Herman, Kyrre Hellum
