A dán filmgyártás az utóbbi években többször is bebizonyította, hogy képes a legsötétebb emberi drámákat groteszk humorral és érzékeny társadalmi problémákkal vegyíteni. Anders Thomas Jensen (Ádám almái, A zöld hentesek, Lovagok és gyilkosok) új filmje, Az utolsó viking pontosan ebbe a formulába illeszkedik: egy egyszerre humoros, abszurd és mélyen emberi történet a testvérségről, az emlékezetről és arról, hogyan próbálja a modern ember megtalálni a célját a múlt romjai között.
A film középpontjában Anker (Nikolaj Lie Kaas) és Manfred (Mads Mikkelsen) állnak, két testvér, akiknek életét egy régi bűntény köti össze. Tizenöt évvel korábban Anker bankrablást követett el, a zsákmányt azonban testvérére bízta – aki azóta súlyos mentális betegséggel küzd, pontosabban azt hiszi magáról, hogy ő a néhai John Lennon, a Beatles énekese, és nem emlékszik, hová rejtette a pénzt. Amikor Anker kiszabadul a börtönből, visszatér Manfredhoz és próbálja rávenni testvérét, hogy emlékezzen, ám ez nem olyan egyszerű. Végül egy pszichiáter azzal az ötlettel áll elő, hogy ha megpróbálják összehozni újra a „Beatlest”, akkor talán Manfred is visszatér eredeti személyiségéhez. Szerencséjükre pont találnak két olyan embert, akik szintén személyiségzavarban szenvednek, tehát a Beatles egy-egy tagjának képzelik magukat, így újra összeállhat a banda. Ez a szedett-vetett társaság felállítja a próbatermet a két testvér régi otthonánál, ahol elvileg a pénz van, remélve, hogy valamilyen eredményt érnek el. Anker nem nagyon van oda az ötletért, őt csak a pénz érdekli, Manfred viszont fullba nyomja a John Lennont. Az idejük véges, hiszen az otthon maradt nővérüket, Freját (Bodil Jorgensen) fogva tartja Anker egyik régi bűntársa, aki szintén a pénz után kutat.
A történet tehát egyszerre krimi, fekete komédia és családi dráma – de a film soha nem marad meg egyik műfaj keretei között sem. Jensen forgatókönyve épp ettől válik izgalmassá: a klasszikus skandináv minimalizmust és a groteszk abszurditást ötvözi, miközben az identitás, a bűn és a megváltás kérdéseit vizsgálja.
Mads Mikkelsen egyszerűen zseniálisan hozza Manfred karakterét. Nem egy őrült embert mutat be, hanem egy súlyosan traumatizált, betegséggel küzdő férfit, akinek az eredeti személyisége és érzései ott vannak valahol mélyen, csak nem tudja előhozni őket, így egy teljesen más képet mutat magáról. Ez a karakter egyszerre komikus, hiszen betegségéből adódóan nem mindig tudja, hogyan kell viselkedni, és olyan szituációkba csöppen, amelyek egyszerre kellemetlenek és röhejesek, de mégis mutatja, hogy ez az ember segítségre szorul, és valami nagyon nagy gond van vele. Mikkelsen az egész film alatt finom gesztusokkal, apró nonverbális jelzésekkel mutatja be azt, hogy Manfred nem csak súlyosan sérült, hanem próbálja visszaépíteni magát az elméje töredékeiből és visszatérni önmagához.
Ezzel szemben Nikolaj Lie Kaas karaktere, Anker az igazi kemény arc, az elfojtás megtestesítője. A rideg, börtön által durvává lett figura fokozatosan puhul a testvére mellett, és ahogyan haladunk előre a cselekményben, érzelmileg egyre sebezhetőbbé válik. Egyszerre egy szerető testvér és egy elhidegült férfi, akit csak a célja éltet, és ehhez még hozzácsapódik az egészen komoly dühkezelési problémája.
A film központi motívuma az emlékezet. A testvér, aki nem emlékszik, és a másik, aki elfelejteni nem tudja a kegyetlen múltat – ez az ellentét adja a történet valódi feszültségét. Jensen itt nemcsak a mentális betegségről vagy a trauma feldolgozásáról beszél, hanem arról is, hogy a múlt hogyan határozza meg az identitást.
A „viking” motívum szimbolikus: a régi, harcos férfieszmény utolsó maradványa próbálja túlélni a modern, szentimentális világot. A film ironikus címe („utolsó viking”) arra utal, hogy a főhősök – minden hibájukkal és gyengeségükkel – már nem illenek a társadalom új rendjébe. Ők a férfiasság és a morális bizonytalanság utolsó képviselői. Ezeket testesíti meg Anker és Manfred párosa.
A humor nagyrészt fekete, de gyakran brutális kegyetlenségbe megy át. Van pár egészen groteszk és durva jelenet, például amikor Manfred próbálja újrateremteni a múltját a saját fejében, vagy amikor Anker agya teljesen elborul és beteg testvérét megpróbálja „visszarángatni” a valóságba, nem törődve az ő belső őrlődéseivel és traumájával.
A filmhez szokás szerint Jeppe Kaas komponálta a zenét, ahogy azt korábban már hallhattuk Jensen műveiben. Nem kell hatalmas zenei darabokat várni, de pont ez a minimalista aláfestő zene az, ami illik a film hangulatához. Nincs mindig zene, ami a legtöbb helyen jót is tesz, hiszen akár a csend is remek hangulatot tud teremteni. Sok jelenetben csak a szellőt, a tengert vagy a lélegzetvételt hallhatjuk, ami szintén hozzátesz a drámai feszültség dinamikájához.
Az utolsó viking méltó folytatása a dán fekete komédia hagyományának, de annál sokkal több is. Egy film, amely egyszerre beszél a testvéri szeretetről, a férfiidentitás válságáról és arról, hogyan próbálunk értelmet találni egy széthulló világban. Mads Mikkelsen és Nikolaj Lie Kaas kettőse, Jensen érzékeny rendezése és a film vizuális költőisége együtt egy olyan alkotást eredményeznek, amelyről még napokkal a megtekintés után is nehéz szabadulni. Ez a film nem hősökről szól, hanem törött emberekről, akik valahol a múlt és a jelen között próbálnak újra emberré válni.
80 Az utolsó viking (2025)
Anker 15 év börtön után szabadul, ahová rablás miatt került. A zsákmányt annak idején a testvére, Manfred rejtette el, és csak ő tudja, hová. Csakhogy Manfreden időközben... több»
Szereplők: Mads Mikkelsen, Nikolaj Lie Kaas, Sofie Gråbøl, Søren Malling, Kardo Razzazi
