A tudományos-fantasztikus filmek közé napjainkban rengeteg műfajból érkezhetnek alkotások, hiszen számtalan adaptáció megkapja ezt a címkét. Ugyanakkor én nem sorolom ide a Star Wars-filmeket, a Dűnét, a Marveleket, a Mátrix fejezeteket, és a Blade Runnert sem. A felsoroltak vagy teljesen külön kategóriát képeznek (mint a Marvelek és a Csillagok háborúja mozik) vagy pedig a disztópikus filmek táborába sorolandóak. Nálam a science fiction mindig valamilyen idegen civilizációval függ össze. Ebből a szempontból kicsit kakukktojás a 2015-ös Mentőexpedíció, mely az egyetlen listámon, ahol nem az idegenekkel történő kapcsolatfelvétel a központi téma. A felsorolás többi elemének mindegyike tartalmaz tudományos megközelítéseket, és mindnél a földönkívüliek kapnak kiemelkedő szerepet. Igyekeztem több időszakból és stílusból válogatni. Mind a 10 film nagy kedvencem, bár az Interstellar borús hangulatával nagyon nehezen barátkoztam csak meg (és igazából nem lett igazi kedvencem, csak értékelem különlegességét). A lista aranyérmese, gyermekkorom kedvence, az 1977-es Spielberg rendezte Harmadik típusú találkozások.
87 A dolog (1982)
(42) (34)
Miután az amerikai Antarktisz-kutató állomás tagjai összetűzésbe keverednek két norvég kutatóval, befogadnak egy szánhúzó kutyát. Ekkor azonban még nem is sejtik, hogy az... több»
90 Csillagok között (2014)
(264) (35)
HBO Max | TV-ben (Sport1, csütörtök 01:33)
A Föld órája a végéhez közeledik, az emberiség lassan feléli minden tartalékát. A civilizációnak fel kell készülnie a pusztulásra. Azonban nem mindenki hajlandó belenyugodni... több»
Szereplők: Matt Damon, Matthew McConaughey, Anne Hathaway, Michael Caine, Jessica Chastain
80 Feledés (2013)
(55) (6)
HBO Max | TV-ben (Mozi+, csütörtök 01:33)
Jack Harper az utolsó robotrepülő szereplők egyike. A Föld kihalt, és egy hosszú háború következményeként a felismerhetetlenségig megváltozott. Jack küldetése a végéhez... több»
Szereplők: Morgan Freeman, Tom Cruise, Nikolaj Coster-Waldau, Olga Kurylenko, Melissa Leo
74 Prometheus (2012)
(47) (26)
Disney+ | TV-ben (Mozi+, csütörtök 01:33)
Egy tudósokból álló csoport az emberiség eredetének felkutatására indul az univerzum egyik távoli, veszélyes vidékére. Azonban megkérkezvén olyan lények várják őket,... több»
Szereplők: Michael Fassbender, Charlize Theron, Idris Elba, Peter O'Toole, Guy Pearce
89 2001: Űrodüsszeia (1968)
(32) (29)
HBO Max
Az emberiség hajnalán az ősemberek egy fekete kőoszlopot találnak a pusztában. Ez a találkozás vezeti rá őket az eszközhasználat felfedezésére. Évezredekkel később, 2001-ben... több»
Szereplők: Keir Dullea, Daniel Richter, Douglas Rain, Vivian Kubrick, Margaret Tyzack
87 Mentőexpedíció (2015)
(141) (14)
Disney+ | Netflix
Egy botanikus űrhajóst, Mark Watney-t halottnak hiszik társai, miután egy heves viharban nyomát vesztették. Watney túlélte a vihart, mely után egyedül találta magát egy idegen... több»
82 Érkezés (2016)
(85) (14)
dráma | misztikus | sci-fi | thriller
HBO Max | TV-ben (RTL+, csütörtök 01:33)
A távoli jövőben játszódó történet középpontjában egy a Föld létezését veszélybe sodró esemény áll: földönkívüliek érkeznek bolygónkra. A hadsereg vezérkara egy... több»
Szereplők: Forest Whitaker, Jeremy Renner, Amy Adams, Michael Stuhlbarg, Mark O'Brien
83 Jelek (2002)
(32) (18)
dráma | misztikus | sci-fi | thriller
Disney+
Egy amerikai kisváros melletti elszigetelt farmon különös események történnek. A farm birtokosa (Mel Gibson), aki hajdan lelkipásztorként ténykedett, nem szeretne törődni a... több»
Szereplők: Mel Gibson, Joaquin Phoenix, Abigail Breslin, Rory Culkin, Ted Sutton
84 Kapcsolat (1997)
(34) (11)
dráma | misztikus | sci-fi | thriller
Ellie Arroway (Jodie Foster) életét a földönkívüli létformák kutatásának szenteli. Elmélete beigazolódni látszik, amikor egy távoli bolygóról jeleket fog. Az üzenet egy... több»
Szereplők: Matthew McConaughey, Jodie Foster, John Hurt, James Woods, William Fichtner
80 Harmadik típusú találkozások (1977)
(20) (13)
HBO Max | TV-ben (Cinemax, csütörtök 01:33)
Egy amerikai kisváros lakóinak életét rejtélyes, azonosítatlan repülő tárgyak érkezése zavarja meg. Akik kapcsolatba kerültek a világűrből érkező idegenekkel, furcsán... több»
Szereplők: Richard Dreyfuss, Lance Henriksen, Melinda Dillon, Carl Weathers, Bob Balaban