A lápkirály lánya

Nehezen barátkoztam meg ezzel a filmmel, eleinte furának találtam, de második megnézésre megtetszett. Vannak filmek, melyeknél a második (vagy akár harmadik) megtekintés után változik meg a véleményem. Itt is éppen ez történt. Később fedeztem fel Daisy Ridley játékának árnyalatait és a sztori különlegességét, illetve a Ben Mendelsohn alakításában rejlő színeket. A legelején kapunk egy idillinek tűnő, világtól elvonultan élő családot, majd jönnek a meglepetések, fordulatok, végül az izgalmak. Értékelésem: 4 csillag.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Neil Burger három kitűnő filmet is rendezett eddig: Csúcshatás, A beavatott és az Életrevalók. Ám ezúttal minden igyekezete dacára közepes lett A lápkirály, egy nem túl eredeti sztorival. Gyenge a script és a rendezés is, nem beszélve a színészi teljesítményekről sajnos. Az alaptörténet középpontjában egy amerikai család áll (apa-anya-kislány), akik egy elhagyatott erdő kellős közepén élnek, egy lápvidék közelében, teljesen önellátó módon. Ez azt jelenti, hogy vadásznak, azt eszik, amit elejtenek, és nem használnak áramot. Egy nap kiderül ,hogy az apa valójában fogva tartja a feleséget, amiről a 12 éves kislány nem is tud. Ám egyszer elszöknek a férfitól, és új életet kezdenek, az apát pedig börtönbe zárják (emberrablásért). A film itt ugrik az időben, eltelik ugyanis 20 év, az anyuka addigra meghal, a kislány felcseperedik (nevelőszülőknél), lesz saját kislánya is. Ekkor újra felbukkan az apa, mert sikeresen megszökik a börtönből egy átszállítás alkalmával. A film átvált horrorba: a pasas ugyanis lánya és unokája elrablására készül. Itt izgalmas lesz az egész, de egészében véve inkább unalmas a sztori. Daisy Ridley teljesen átlagos teljesítményt nyújt, Ben Mendelsohn viszont az apa szerepében felmutat némi tehetséget. Nálam a film azonban így is közepes, azaz 3 csillagos.

Karen Dionne 2017-es bestsellere mélyre hatol a toxikus szülő-gyermek kapcsolat és a gyerekkori traumák feltárásában. A különleges látásmódú és finom szenzibilitású regény (mely Andersen azonos című, gyönyörű meséjéből és részben az írónő saját élmén... Teljes kritika

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Sajnos minden csak közepes. Történet, színészi játék, történetmesélés és technika egyaránt. A Marsh King's Daughter egy elég sokszor látott családi drámát dolgoz fel, viszonylag unalmasan és nulla mondanivalóval. Egy visszaemlékezős családi traumát kapunk, melyben azonnal tudunk mindent a történetről, így a film később emlékezős jelenetei sajnos semmit sem adnak hozzá a történethez, és aktívan megakasztják az amúgy is nagyon komótos tempót. Magában a struktúrában van a hiba, ha a film sokkal ügyesebben kezelte volna központi konfliktusát, és valamennyi ambiguitás lett volna a címszereplő és apja kapcsolatában, talán lett volna értelme a flashbackben gazdag lezárásnak. Így csupán egy vontatott haláltusát látunk, melyben semmilyen fordulat vagy érdekesség sincs, hisz a film az első öt percében már elmesélt mindent, amit lehetett. Nincs új információ nagyon, amit felfedezhetünk, vagy bizonytalanság az antagonista szerepéről, ez egész egyszerűen csak nem érdekes filmkészítés. Daisy Ridley egy oké színésznő, de itt nagyon látszott, hogy komplexebb érzelmi jelenetekre képtelen, ami sajnos probléma, hisz nagyrészt az ő arcát látjuk érzelmes pillanatokban. Technikailag a film szintén érdektelen. A csúfos kék-narancs color gradinges éjszakai jelenetektől, az agyoneffektelt flashback szekvenciáig minden közepes. A lápi jelenetek sem hordoznak semmilyen veszélyt vagy érzelmet magukban, csupán csak odafordították a kamerát, és megnyomták a piros gombot. Ez kb. az egész filmre igaz.

Nincsen ezzel a filmmel nagy gond, csak cseppet sem tud feszültséget teremteni, és kiszámítható, ha az ember látott már kettő másik hasonlót. Lehet, egyszer elolvasom a könyvet is, mert a film több jeleneténél is eszembe jutott, hogy ez leírva biztos jobban mutatott. Vasárnap esti ereszkedős, elfelejtős filmnek rendben van. Valószínűleg jövőre senki sem fog emlékezni rá.