13 híresség, aki emlékezetesen leitta magát a Golden Globe-gálán

Ricky Gervais fogalmazott így egykor: „A Golden Globe olyan az Oscarhoz képest, mint Kim Kardashian West Kate Middletonhoz képest. Picit hangosabb, picit giccsesebb, picit részegebb és könnyebben megvehető… állítólag”. És erre számos példát is lehetne mondani, ami alátámasztja. Ha csak azt nézzük, hogy a díjátadókon minden évben átlagosan 7500 pohár pezsgő fogy el, máris nem olyan meglepő, hogy olykor a díjazottak kissé bizonytalan léptekkel, fülig érő vigyorral vagy épp alig érthető beszéddel lépnek fel a színpadra. És ez így megy már több mint hatvan éve. Lássuk, a leghíresebb részegségeket a Golden Globe történetéből!

1958 Frank Sinatra, Dean Martin, Sammy Davis, Jr.: Ők már akkor is tudták, hogyan kell múlatni. Ez volt az első alkalom, hogy a díjátadót a televízió is közvetítette, a trió pedig kihasználta az alkalmat. Nem kicsit betintázva felugrottak a színpadra és ők adták át a díjakat. Ezzel alapozták meg azt a hagyományt, hogy hírességek adják át a díjakat.

1973 Walter Matthau: A legendás színész egy percig sem titkolta, hogy ő és a többiek is alaposan be vannak karmolva. Úgy fogalmazott, „ha mindenki furcsán viselkedik, az azért van, mert még nem ettünk. Az asztalokon meg csak pia van…”

1998 Matt Damon és Ben Affleck: A páros ekkoriban kezdett igazán befutni, a díjátadón is jócskán megünnepelték sikereiket. Ben Affleck nem sokkal később már elvonón csücsült, de azon az estén még adott az életérzésnek. A színfalak mögött állítólag még Elizabeth Hurley-t is fűzögették.

2003 Jack Nicholson: Egy másik legendás színész, aki felöntött a garatra, mielőtt felment volna a színpadra átvenni a Schmidt története című filmért járó díjat. Alig lehetett érteni a köszönőbeszédét, amelyben végül azt is elismerte, hogy váliumot vett be. Azt viszont nem árulta el, hogy mennyit töltött még rá az asztal mellett.

2012 Brendan Gleeson és Mary Gleeson: A házaspár már a díjátadón úgy rendbe rakta magát, hogy az utána következő afterpartyra már csak betámolyogni tudtak. A színész feleségét állítólag több férfinek kellett valahogy kitámogatni a buliról.

2013 Quentin Tarantino: Amikor megnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat, még egészen képben volt. Ám amikor később a legjobb rendezőnek járó díjat nem ő, hanem Ben Affleck nyerte, épp kortyolt egyet a pezsgőjéből. Amikor meghallotta, hogy ki nyert, szó szerint kirobbant a szájából a pezsgő.

2014 Emma Thompson: A színésznő igen lazára vette a figurát aznap este. A színpadon ő is díjátadóként jelent meg, de annyira rákarmolt a martinira, hogy még a színpadon sem engedte el. Egyik kezében egy pár magassarkúval, a másikban a martinis pohárral hallatóan elég furcsán beszélt. Aztán rájött, hogy mindkét keze foglalt és nem tudja átvenni a jelölteket tartalmazó borítékot. Ekkor egy hanyag mozdulattal a háta mögé hajította a cipőjét.

2014 Sofía Vergara: A színésznő nem is feltétlenül a díjátadón, mint inkább az HBO utána tartott afterpartyn nézett a pohár fenekére. Úgy lekapcsolta magánál a villanyt, hogy képtelen volt fotózkodni. De állítólag táncolni azért így is tudott.

2023 Milly Alcock: Az idei díjátadóra is jutott egy színpadi részegség. A Trónok harca - Sárkányok háza színésznője többedmagával ment fel a színpadra átvenni a sorozatnak járó díjat. Csakhogy ott nem kicsit bizonytalan volt a mozgása, hol egyik, hol másik társába karolt bele, miközben szó szerint képtelen volt abbahagyni a vigyorgást. Másnap egyébként a közösségi médiában annyit tudott a dologhoz hozzáfűzni, hogy „Ummm”…