A legtöbb horrorfilm ma már többnyire inkább csak megmosolyogtató, de azért olykor akadnak tényleg hátborzongató mozik is. Ehhez többnyire elég, ha nem a már százszor lerágott csontot tálalják már fűszerezéssel, hanem tényleg valami egyedi sztorit találnak ki. A milliomodik kísértet, szörny, földönkívüli vagy sorozatgyilkos már messze nem tud olyan ijesztőnek hatni, hacsak nem tudják valami újszerű sztoriba csomagolni.
E téren az internet kifogyhatatlan inspirációforrás lehet. Elég csak egy picit kutakodni és máris százával talál az ember olyan sztorikat, amiknek csak az olvasásától feláll a hátán a szőr. Ezekből pedig kis odafigyeléssel egészen rémisztő horrorfilmeket lehetne forgatni. Most mi is összegyűjtöttünk nektek öt ilyen sztorit, amelyek mind megtalálhatók a világháló valamely égtáján.
E sztorik természetesen nem valós eseményeket mesélnek el (legalábbis őszintén reméljük), de íróik nyugodt szívvel megpróbálkozhatnának egy-egy horror regény megírásával.
Az első sztorink még 2014-ből származik. Ennek írója egy arizonai kisvárosban, Mammoth-ban él, ahol saját bevallása szerint sem történt soha semmi rendkívül. 1500 fős kis település ez, ahol nagyjából mindenki ismer mindenkit. Ám egy nap hátborzongató események láncolata vette kezdetét. Az egyik helyi kis egyszemélyes óvoda vezetőjét, egy bizonyos Mrs. Bookert vérbe fagyva találták a saját fürdőszobájában. A beszámolók szerint a halála előtt mérgesen üvöltözött a gyerekekkel és ömlött a szeméből a vér. A rejtélyes esetre senki sem talált magyarázatot, és már talán túl is léptek volna rajta, ha nem jelentkeznek hasonló tünetek az óvodába járó kisgyerekeken is. Hét-nyolc gyermek füléből kezdett folyni a vér, erőszakossá váltak és nem sokkal később mind meghaltak.
A városban hamar híre ment a dolognak, főleg akkor, amikor a helyi kórházban a gyerekekkel érintkező felnőttek is hasonló módon kezdtek meghalni. A történet elmesélője sok más lakóhoz hasonlóan bezárkózott az otthonába, mivel a hivatalos szervek – akiket egy idő után már lehetetlen volt elérni telefonon – az elszigetelődést javasolták.
Egy nap aztán a nővére jött hozzá látogatóba és láthatóan fel volt zaklatva. Kiderült, hogy a szomszéd város kórházában járt egy barátját és újszülött kisfiát meglátogatni, de azóta mindketten meghaltak. Ő is hisztérikus állapotba került, füléből folyt a vér. A történet mesélője ekkor bezárkózott a szobájába és mikor legközelebb előjött, a nővérének nyoma veszett.
A városból eltűntek az emberek, az általa ismert üzletekben vadidegenek vették fel a telefont. A nővérét sosem találta meg, de már saját magán is kezdte észlelni a tüneteket. A városban ekkor megszólaltak a légvédelmi szirénák, ő pedig az utolsó blogbejegyzésében arról írt, hogy már nem fél kimenni a lakásból. Mitől is félhetne, ha már egyszer ő is megkapta a rejtélyes kórt…
A második sztori egy klasszikus kisvárosi legenda, amely egy egykor népszerű helyi szórakoztatópark, „Gerry bácsi családi szórakozóhelye” történetét meséli el. Eszerint a férfi, akinek a rendes nevét senki sem ismerte, örökölt egy erdős földet a nagyapjától, ahol aztán felépített egy pajtát, benne mindenféle csúszdákkal és más játékokkal. A hely elég felkapott volt, mígnem egy nap egy ötéves kisfiú az egyik csúszda alján lévő labdás gödörben örökre el nem tűnt. Sosem találták meg, csak a gödör alján egy pár méter mély, sehova sem vezető alagutat. Gerry eltűnt, a helyet pedig örökre bezárták.
A sztori mesélője interjút készített egy házaspárral, akik külön-külön, egymástól függetlenül mesélték el megismerkedésük történetét. Caroline az iskolai újságban írt a városi legendáról, Will pedig ebben segített neki. Bár kitartóan kutattak, semmit sem találtak, míg egy nap Will látott egy öregembert az utcájában, aki hagyott egy papírlapot a postaládájában. Egy útmutatás volt Gerry bácsi családi szórakozóhelyére.
Caroline azt mesélte az interjú során, hogy Will ment előre a helyszínre, hogy ellenőrizze azt, ő pedig órákkal később csatlakozott hozzá. Követte a srác által megadott útmutatást és meg is találta őt a szórakozóhely mellett. Bementek és tényleg minden úgy volt, ahogy a legendában. Megtalálták az immár üres labdás gödröt is benne az alagúttal, amibe bemásztak. Ekkor hallották meg a lépteket a fejük felett. Valaki vagy valami benézett utánuk az alagút bejáratán, de nem tett semmi mást. Amikor elment, ők elmenekültek és soha többé nem beszéltek erről.
Will azonban másképp mesélte azt az éjszakát. Ugyanis mikor megkapta az útmutatót, Caroline már nagyon furán viselkedett és állandóan az ő akkor kétéves öccsével foglalkozott, de volt benne valami hátborzongató. Ezért ő hamis útmutatást adott a lánynak, hogy tesztelje. De Caroline mégis simán odatalált a szórakozóhelyhez. Bementek a pajtába, megtalálták az alagutat és meghallották a lépteket is. Amikor a sötét alak benézett utánuk, mintha azt suttogta volna, „nem elég fiatal.”
Az interjú után a történet mesélője napokig nem találkozott a házaspárral, majd feltűnt nála Caroline, mert ott felejtette a pulóverét. Nem látszott rajta semmi különös, de amikor az ajtóban elköszönt és visszafordult, meglátta a mesélő hét éves kisfiát. Csalódottan megrázta a fejét és csak annyit mondott: „nem elég fiatal.”
A harmadik történet egy kislányról és a bátyjáról szól, akik szüleikkel a kertvárosba költöztek. A szemközti házban egy mogorva öregember lakott, akiről a szomszédok előre figyelmeztették őket, hogy vigyázzanak vele. A két gyermek akkor tanulta meg ezt, amikor egy labdájuk a háza gyepére esett. A férfi azonnal üvöltözve és szitkozódva rontott rájuk a házból és elkergette őket, a labdát pedig magával vitte. A hónapok során egyre több hasonló eset zajlott le, ők pedig egy idő után már hozzászoktak az öreg fura viselkedéséhez. Azt is megtudták, hogy állítólag van egy felesége, aki nagyon beteg, ezért nem mutatkozik, de a kislány néha látta az ablakban őket figyelni.
Egy nap a bátyja kapott egy menő távirányítós helikoptert, ami természetesen rögtön az első reptetésnél a mogorva öreg portáján landolt. Egy újabb üvöltözés után az is eltűnt a házban. Ettől betelt a kislány bátyjánál a pohár és elhatározta, hogy mikor az öreg legközelebb elmegy otthonról, visszaszerzi a holmijukat.
Be is lopóztak a házba, amiben minden földszinti helyiséget takaros rendben, de alaposan lesötétítve találtak. Az emeletről neszezés hallatszott, mintha a felesége járkálna. Mikor fellopóztak az emeletre, további gondosan rendben tartott szobákat találtak. A játékoknak nyoma sem volt és mikor az utolsó szobába benyitottak, arra számítottak, hogy ott találják a beteg asszonyt. De csak a egy arcnélküli próbababát találtak női ruhában. Épp kiléptek volna a szobából, amikor a bábuk egyszer csak életre kelt és utánuk vetette magát. Megpróbáltak leszaladni a lépcsőn, de a próbababa a nyomukban volt és az utolsó lépcsőfoknál elkapta a bátyja bokáját.
A fiú nem tudott szabadulni a szorításból, ahol a baba visszavonszolta az emeletre. A kislány hazaszaladt és a szülei azonnal értesítették a rendőrséget. De hiába kutatták át a házat és a környéket, a bátyja soha többé nem került elő. A mogorva öreget nem tartóztatták le, mert semmilyen bizonyíték nem volt ellene. A kislányt pedig bolondnak titulálták, aki csak kitalálta az egészet, a bátyját pedig egyszerűen elrabolták. A kislány pszichológushoz járt, de neki sem beszélt soha arról a papírfecniről, amit később talált, rajta egy üzenettel: „Én próbáltalak távol tartani titeket.”
A negyedik történetünk is bőven megérdemelne egy saját horrorfilmet. Egy fiú kiskorában sokat járt a nagymamája házában, ahol a nappaliban volt egy állólámpa. Ezt a nagymama mindig égve tartotta, még nappal is. Az izzót hetente cserélte szigorúan akkor, ha odasütött a nap. A kisfiú hiába kérdezgette, hogy miért teszi ezt, sosem kapott választ, a nagymama csak elterelte a témát. Egy nap végül ő maga döntött úgy, hogy lekapcsolja a lámpát, de mikor megtette, a nagymamája kétségbeesetten sikoltozni kezdett és gyorsan visszakapcsolta, majd lekevert neki egy pofont. Életében először és utoljára. Sosem értette meg, hogy mi történt, de attól kezdve egyre ritkábban látogatta meg a nagymamáját. Az anyjától tudta meg, hogy az a lámpa már az ő gyerekkorában is mindig égett, a nagymamája pedig elmesélte neki, hogy az egy szellemlámpa, ami távol tartja a kísérteteket.
Végül tíz évvel később, amikor már évek óta nem látták egymást, a nagymamája meghalt, ő pedig megörökölte az öreg házat. A fiú úgy döntött, odaköltözik, de amikor belépett, meglátta a még mindig égő lámpát. Bár megrohanták az emlékek, nem hitt a szellemekben, ezért lekapcsolta a lámpát és aludni tért.
Aznap éjjel fura kaparászást hallott a nappali felől. Patkányok, gondolta, de a neszezés csak nem hagyta aludni. Végül felkelt és átment a nappaliba, ahol a szoba egyik sarkában egy a fel felé fordult, kuporgó öregasszonyt pillantott meg. Ő kaparászott és a fejét csóválta. Látszott rajta, hogy el van veszve, ezért segíteni akart, talán egy közeli intézetből kószált el. Ám amikor megérintette a vállát és az megfordult, a saját nagyanyja élettelen, üres szemgödrei bámultak vissza rá. Sikoltva futott el előle és azonnal felkapcsolta a szellemlámpát, amitől a nagymama kísértete elillant. Azóta ő is mindig égve tartja és hetente cseréli az izzót.
Végül, de nem utolsósorban itt van Jeff, a gyilkos története is. Jeff, a tizenéves kisfiú egy éjszaka arra ébredt, hogy egy hátborzongató alak figyeli őt a szobájában. A férfi az suttogta, „csak aludj el”, majd rátámadt egy késsel, de végül az apja és a kiérkező rendőrök elkergették. A család később egy másik városrészbe költözött, ahol Jeff és a bátyja, Liu épp az iskolába készültek. A buszmegállóban azonban beléjük kötött három másik fiú és késekkel a pénzüket követelte. Ekkor Jeff számára is megdöbbentő módon percek alatt ripityára verte a három támadót, majd bátyjával együtt elfutottak onnan, nehogy bajba keveredjenek.
Másnap rendőrök kopogtattak az otthonukban és a három megtámadott, megvert és megkéselt fiú miatt kérdezősködtek. Ekkor Liu kijelentette, hogy ő támadott rájuk, amiért a rendőrök elvitték őt egy javítóintézetbe. Jeff nem értette, bátyja miért vállalta magára a támadást. Pár nappal később a szülei úgy döntöttek, hogy jót tenne mindannyiuknak, ha átmennének az egyik szomszédban tartott születésnapi zsúrra. Ott azonban ismét felbukkant a három korábbi kötözködő fiú, akik újra Jeffre támadtak. Ahogy verekedtek, Jeffen eluralkodott egy megmagyarázhatatlan őrület, meg akarta ölni a támadóit. Az egyiküket puszta kézzel verte halálra, majd a másikkal dulakodva a fürdőszobában kötöttek ki. Itt alkohol és fehérítő ömlött Jeffre, majd a másik fiú egy öngyújtóval lángba borította őt.
Jeff később a kórházban tért magához és érezte, hogy az egész testét és az arcát is kötések borítják. A támadói beismerő vallomást tettek, ezért Liút szabadon engedték, most a család együtt várta, hogy lekerüljenek Jeffről a kötések.
Amikor azonban meglátták a fiú összeégett arcát, az anyja felsikoltott. Jeff a tükörbe nézett és felkacagott. Teljesen elveszítette az ép eszét. Azt hajtogatta, hogy tökéletes az arca. Napokkal később már otthon voltak, amikor egy éjjel Jeff egy késsel a kezében ébresztette fel az anyját. Őt és az apját is halálra szurkálta, majd Liu szobájához sétált. A bátyja arra ébredt, ahogy Jeff ott állt késsel a kezében és csak annyit mondott: „csak aludj el.”