Akkorára dagadt a hájp a Fekete Párduc körül, amire senki nem számított. Most már egy Marvel produkció a valaha készült legjobb film.

Nem elég, hogy a Fekete Párduc óráról órára dönti meg a bevételi rekordokat, de jelen állást szerint a Marvel produkciója minden idők legjobb filmje, maga mögé utasítva az eddig regnáló Óz, a csodák csodájját. Bár a Chadwick Boseman nevével fémjelzett képregény adaptáció más számos más produkcióval ellentétben nem 100 százalékos a portálon (hanem 96), azonban 313 szemlézett cikk közül 302 pozitívan értékelte a Ryan Coogler filmjét, ez az arány pedig a Rotten Tomatoes top100-as listájának első helyére repítette a Fekete Párducot.

A 100-as listára olyan filmek kerülhetnek fel, melyekhez legalább 40 értékelés érkezett, míg a végső százalékot a szemlézett kritikák száma, és azok értékelése adja. A Fekete Párducot olyan klasszikusok követi a listán, mint az Óz, a csodák csodája (mely bár 99 százalékon áll, kevesebb cikk, szám szerint 110 született róla, így az arányok is eltolódnak), az Aranypolgár és A harmadik ember.   

Abban persze nincs vita sem a kritikusok, sem a legelvakultabb rajongók között, hogy nem a Fekete Párduc minden idők legnagyszerűbb filmje, ez a történelmi helyezés azonban rengeteget árulkodik a film elképesztő népszerűségéről.