Aranypolgár

52 hét - 52 új film: 6. hét - "Egy film az 1940-es évekből" Az év első igazi kihívása ez volt a listáról. Vasárnap este, hulla fáradtan álltunk neki, és 4 perccel éjfél előtt sikerült befejezni. Talán emiatt a "hajsza" miatt nem is adta annyira... Technikailag hihetetlenül toppon van a film, sokszor nem akartam elhinni, hogy 1941-ben készült. Olyan korát meghaladó megoldások vannak benne (operatőri munka, idővonalon ugráló sztorivezetés, vágások), amik ma sem számítanak hétköznapinak. A történet (és a film létrejöttének története) is magával ragadó. Nem aratott túl nagy sikert a korában, majd 1,5-2 évtizeddel később minden idők legjobb filmjévé kiáltották. Mint technikai vívmány, filmes kuriózum 10/10. Mint vasárnap esti filmélmény, számomra 10/6. Így jön össze a 10/8-as értékelés számomra.

Milyen igaz a rendezőnek az a szarkasztikus idézete, amit az érdekességek között is lehet olvasni: „A csúcson kezdtem, azután leküzdöttem magam." Valóban egy tömeghisztériát okozó rádiójáték után 26 évesen elkészítette a világ legjobb filmjének megsz... Többavazott alkotást. A saját – hangsúlyozom, a saját – szintjéhez képest ezután gyengébb filmeket rendezett (például: „Az óra körbejár”, „A harmadik ember”) sok esetben pedig a pályája utolsó harmadában szereplőként csak ugyanazt az iszákosságtól elhízott, saját apját idéző figurákat formálta meg. Erre jó példa az 1969-es „Dél csillaga” amelyben a teletöltött kupica/figurákkal sakkozó Plankett alakjában láthattuk. Viszont az eredeti címén - „Kane polgártárs” – nagyon nagyot szólt, ha csak ezt rendezte volna meg, akkor is a filmtörténet megkerülhetetlen alkotójaként tartanák számon. El is érte vele, hogy a főhős mintájául szolgáló sajtómágnás, William Randolph Hearst ádáz ellenfele lett, még a filmet is megpróbálta betiltatni, szerencsére sikertelenül. Nem szabad megemlítés nélkül hagyni Gregg Toland bravúros operatőri munkáját, amelyet a későbbiekben sokan próbáltak utánozni, egyes megoldásai pedig a filmkészítés kánonjává lettek. A magyar néző számára a TV megrendelésére 1981-ben készült szinkronja még élvezhetőbbé tette a filmet. Nem túlzás, hogy Welles magyar hangja, Gálvölgyi János egy parádés színpadi szerepének értékével ér fel. Itt volt alkalma bebizonyítani a sokak által kétségbe vont színészi tehetségét.

Féltem, hogy 70 év távlatából azt fogom érezni, hogy nem állta ki az idő próbáját, nem fog úgy lekötni, mint mondjuk egy jobb film-noir, de ez mai szemmel nézve is egy remekmű. A korához képest lenyűgözően grandiózus, nagyívű a történet megkavart idővonalakkal, kiváló a rendezés és innovatív az operatőri munka (ötletes beállításokkal és átvezetésekkel, folyamatos fény-árnyék játékkal). Charles Foster Kane karaktere bitang erős, a film végigvezet minket az életén felemelkedésétől a bukásáig, miközben végig egyfajta misztikum övezi ezt az önimádó és megalomán, ugyanakkor szeretetéhes embert. A két főszereplő, Orson Welles és Joseph Cotten nagyon jók voltak, sajnos 1-2 mellékszereplő túljátszotta a szerepét (pl. a második feleség, Susan vagy az Inquirer főszerekesztője, Carter, talán ezt tudnám egyedül apró negatívumként felhozni (bár ez akkoriban nem volt ritka jelenség).

Ezt látnod kell. Hogy fekete-fehér? Kit izgat! Színészi játék remek. Történet remek. Jellemformálás remek. Díszlet tökéletes. Rendezés remek. Hangulat reménykedően baljós. Kár ecsetelni, nézd! Filmre fel és jó szórakozást!