Az Élni című japán dráma főhőse egy köztisztviselő, aki miután értesül arról, hogy halálos betegségben szenved, megpróbál értelmet találni életének.
(erare)Az Élni című japán dráma főhőse egy köztisztviselő, aki miután értesül arról, hogy halálos betegségben szenved, megpróbál értelmet találni életének.
(erare)Néztem egy 2022-es angol remake-et (Living), és az remekül átjött, úgyhogy kedvet kaptam az eredetihez, hát letöltöttem, és nekiláttam. Valamennyi kihívást okozott, hogy csak japán nyelven, angol felirattal találtam meg, de ez önmagában nem lehetetlenítette el a küldetést. Nos, a remake jó volt, ezt viszont bármennyire végig akartam nézni, a fele környékén elakadtam. Kurosawa óriási becsben áll filmértő körökben, szerintem még keresztet is szoktak venni, mielőtt szájukra veszik a nevét, de nekem ez a film nem igazolta ezeket a magasságokat. Sokszor kissé esetlen és túljátszott, mint mondjuk a hanoi vízi bábszínház előadása, vagy egy balinéz barong tánc. Meg ilyen béna narrációk vannak benne, hogy ez itt a főszereplőnk gyomra (röntgenfelvételt látunk), de főszereplőnk még nem tudja, hogy pont-pont-pont. Aztán mutatják a hivatalban, és a narrátor alámondja, hogy főszereplőnk a hivatalban csak az idejét próbálja kitölteni. Ezeket kínosan ügyetlen megoldásoknak találtam, azért 1952-re már ennél már bőven jobban megcsinált filmek is voltak. Ja, fun fact: elterjedt vélelem szerint a japánoknál a gyász színe a fehér, de nagyon nem, itt 1952-ben baromira feketében vannak a temetésen.
A film összbevétele 60 239 dollár volt (imdb.com).