A Jurassic World 3 rendezője: A franchise-nak 'valószínűleg' Spielberg eredeti filmjével kellett volna véget érnie

A Jurassic World: Világuralom hivatalosan is elérte az 1 milliárd dolláros összbevételt, így a franchise harmadik filmje, amely ekkora bevételi rekorddal büszkélkedhet.

“Kifejezetten azért csináltam valami mást, mint a többi film, hogy megváltoztassam a franchise DNS-ét. Az előző öt film cselekménye a dinoszauruszokról szólt. Ez a film egy olyan világban élő karakterekről szól, amelyben együtt élnek a dinoszauruszokkal” - nyilatkozta korábban a filmszéria rendezője, Colin Trevorrow az Empire magazinnak.

A rendező azt is elmondta, hogy annak idején egy Jurassic Park folytatásnak sem kellett volna elkészülnie, a részéről pedig egy olyan történetet szeretett volna elmesélni egy olyan világról, amelyben dinoszauruszok élnek, nem pedig újabb és újabb okokat találni a karaktereinek, hogy visszautazzanak egy szigetre.

Trevorrow saját elmondása szerint kételkedett abban, hogy az új franchise időtálló maradhat, így azért készítette a harmadik filmet, hogy akár új Jurassic-filmek készülhessenek.

“Ebben a filmben egyértelműen fontos, hogy új karaktereket hozzunk be a történetbe, akikhez egy új generáció fog ragaszkodni” - tette hozzá a rendező.