A Legendás állatok 2 első reakciói csak tovább tüzelhetik a rajongókat

November közepén kerül hivatalosan is a mozikba a Legendás állatok - Grindelwald bűntettei, de pár szerencsés rajongó és kritikus már láthatta is a filmet. Mivel a stúdió már feloldotta a szociális média embargóját, ezért végre mi is megtudhatjuk, hogy mit gondolnak a filmről azok, akik már látták.

Annak idején, amikor nyilvánosságra került, hogy Eddie Redmayne kapta a főszerepet a J. K. Rowling világában játszódó következő filmekben, volt némi fanyalgás – ám az első film elsöprő sikere után nem volt kérdés, hogy jól választottak, ahogy az sem, hogy a több mint 800 millió dolláros összbevétel garantálja a következő filmek sima útját. A mostani filmmel kapcsolatban szintén felmerült némi ellenállás a közönség részéről, ezúttal Johnny Depp személye miatt. A színész ugyanis jelenleg egy persona non grata a közönség szemében, amióta magánéleti botrányai és rebesgetett dühkitörései és szerproblémái nyilvánosságra kerültek. Ennek ellenére a stúdió megtartotta őt a produkcióban, aminek sokan nem örültek – de a jelek szerint a jó alakítás miatt meg tudnak neki bocsájtani.

A Twitterre kikerült vélemények nagyja ugyanis természetesen áradozik a filmről – egyesek szerint nem is kell rajongónak lenni ahhoz, hogy elismerjük a film értékét. Sokan dicsérik Depp alakítását, a látványos vizuális elemeket és a megteremtett filmes világot, és egyáltalán a tényt, hogy a film idejére ismét a varázslók mágikus birodalmában találhatták magukat.

Még Rowling is twittelt arról, hogy mennyire köszöni azoknak, akik már látták a filmet, hogy képekes magukban tartani a történetet és nem lövik le a poént olyanok számára, akik még csak előtte állnak az élménynek.

Ezzel szemben természetesen voltak olyanok, akiket nem igazán nyűgözött le a film: volt olyan vélemény, ami szerint ez a történet messze Rowling leggyengébb munkája. Más egy mészárláshoz hasonlított a vágást, ami miatt túl későn érkezünk meg egy jelenetbe és túl hamar távozunk belőle. Egy vélemény szerint az egész történet egy értelmezhetetlen katyvasz, illetve érződik, hogy túl sok történetszállal kellet egyszerre zsonglőrködni, ami nem igazén tett jót a történetvezetésnek.

De úgy tűnik, hogy a negatív vélemények jóval kisebb számban érkeznek az internetre, vagyis mondhatjuk, hogy a közönség és a kritika egyelőre jól fogadta a filmet. A jelek szerint hozza a kötelezőt: nagy nevek, mágia, töméntelen mennyiségű, szemkápráztató jelenet és egy olyan történet, amiben van valami, amire nem számítunk. Már csak másfél hét, és ti is elmondhatjátok róla a véleményeteket.