Amióta mozifilmek léteznek, azóta vannak bennük rejtett utalások, szépen felépített titkos tiszteletadások más alkotások felé vagy csak egyszerű rejtett poénok. És amióta vannak filmrajongók, azóta vannak olyanok is, akik megszállottan keresik ezeket a filmekben. A Marvel moziverzum alkotásai is csurig vannak oda-vissza utalgatásokkal. A Bosszúállók: Végjátékban is akadt egy olyan, amit a legtöbben biztosan nem vettek észre. Lásd a galériánkat.

Ráadásul ez olyasmi, ami a teljes eddigi moziverzumon átívelő. Az egész ugyebár még a A vasember első részével kezdődött, amelyben Tony Stark egyrészt megépítette az első páncélját, másrészt épített egy minireaktort, amellyel távol tudta tartani a repeszeket a szívétől. Ezt még abban a filmben egy modernebbre cserélte, de az akkor még csak asszisztenseként dolgozó Pepper Pots nem hagyta kidobni, inkább egy emléket faragott belőle. A régi reaktor mellé egy szöveget is írt: „Bizonyíték, hogy Tony Starknak is van szíve.”

Nos, erre a kis emlékre utalnak vissza jó tizenegy évvel később a Bosszúállók: Végjátékban. Mikor a csapat épp a kvantumvilágba készül, hogy visszautazzon az időben, a hősök összeérintik a szkafanderes öklüket. Ha valaki elég szemfüles, kiszúrhatta, hogy ez a jelenet meglehetősen hasonlít a fent leírt minireaktorra (a jelentetfotót idefent nézhetitek meg).

A hírek szerint a filmet rendező Russo-fivérek még a kezdetek kezdetén elhatározták, hogy elrejtenek egy ilyen kis húsvéti tojást (angolul easter egg, ahogyaz efféle kis meglepetéseket szokták hívni, innen az egész hír apropója) valahol a filmben, amit aztán vagy kiszúrnak a rajongók vagy nem. Az egésszel valóban arra szerettek volna utalni, hogy a Bosszúállók csapatának szíve mindig is Vasember volt, akinek a saga előregördülésével fokozatosan egyre nagyobb lett a szíve, ez pedig végül az önfeláldozásához vezetett, amivel megmenthette az egész univerzumot.

akció | kaland | sci-fi

Thanos (Josh Brolin) betartotta az ígéretét, végrehajtotta a tervét és megsemmisítette az univerzum felét. A Bosszúállók tehetetlenek, a Földön eluralkodott a káosz. Amerika... több»