Újabb botrány van kibontakozóban Hollywoodban, és a téma ezúttal is a rasszizmus és a negatív diszkrimináció. Most azonban egy olyan filmről van szó, amely több mint tíz éve került a mozikba. Az egyik főszereplő viszont most látta elérkezettnek az időt, hogy jogi úton is hangot adjon sérelmeinek.

A Páros mellékhatás négy párról szól, akik egy trópusi szigetre mennek kikapcsolódni. Ez persze rengeteg mókás jelenetet szül, hiszen egy romantikus vígjátékról van szó. A film szépen is teljesített, mivel a 70 millió dolláros költségekhez végül 171 millió dolláros bevétel párosult világszerte.

Csakhogy a filmben szerepelt Faizon Love és Kali Hawk is, ők alkották a film egyetlen színesbőrű párosát, akik ha nem is kimondottan főszereplők, de fontos mellékszereplők voltak. Ennek megfelelően az Amerikába szánt plakátokon ők is ott szerepeltek a többi szereplő – Vince Vaughn, Jason Bateman, Jon Favreau, Kristin Davis, Malin Akerman és Kristen Bell – oldalán.

A gondok ott kezdődtek, amikor a nemzetközi bemutatókra készült egy másik plakát is, ezen viszont Faizon Love és Kali Hawk már nem szerepelt. A színész szóvá is tette a dolgot a Universal Pictures vezetőjénél, aki sűrű bocsánatkérések közepette biztosította róla, hogy nem fogják használni a plakátot a film reklámozására. Ám végül mégis így tettek, amivel nem csak becsapták Faizon Love-ot, de véleménye szerint egyenesen meg is károsították.

Ezért döntött úgy most (de vajon miért pont most, tizenegy évvel később…?), hogy perre viszi a dolgot. A színész nyilatkozatában úgy fogalmazott, azzal, hogy eltűntették a plakátról, nézők millióinak szeme elől tűntették el. Ezzel pedig nem csak anyagilag károsították meg, de sokkal mélyebben, érzelmi szinten is. Ez egyértelmű rasszizmus és negatív diszkrimináció, mivel véleménye szerint kizárólag azért tűntették el a plakátról őket, mert ők feketék.

Faizon Love azt is hozzátette, hogy azért viszi perre a dolgot, hogy ezzel is harcoljon a Hollywoodban és általában a filmiparban tapasztalható rasszizmus és negatív megkülönböztetés ellen. Szeretné, ha a jövő generációi már nem tapasztalnák meg azt a sok negatív élményt, amit neki és színesbőrű színésztársainak most át kell élnie.