Amy Adams elveszti a józan eszét! (Nő az ablakban előzetes)

Bár Amy Adams mindeddig nem nyert még Oscar-díjat, lássuk be, volt már korábban jó néhány olyan emlékezetes szerepe, amelyért megérdemelte volna.

Nő az ablakban előzetesét látva pedig, könnyen az a benyomásunk lehet, hogy a film mellett nem lehet majd könnyen elmenni, a videó ugyanis már most elképesztően ütős hangulatot és még ütősebb színészi alakításokat ígér.

A film története szerint Anna Fox, az agorafóbiával küszködő gyermekpszichológus egy új „barátra” tesz szert a szemközti házban lakó Jane személyében. Egy éjszaka azonban Anna szemtanúja lesz, ahogy a nőt meggyilkolják. Vagy mégsem? Könnyen lehet, hogy mindez csupán Anna fejében történet meg. A sztori előrehaladtával az embernek ugyanis az az érzése támad, hogy minél kevesebbet tud, annál jobb is.

A Nő az ablakban a 2018-ban megjelent azonos című bestseller alapján készült, Adams mellett pedig további olyan sztárok neveit vonultatja fel, mint Julianne MooreGary OldmanAnthony Mackie és Jennifer Jason Leigh.

Bár a filmre még egy picit várni kell, várhatóan ugyanis 2020. május 14-én érkezik majd a hazai mozikba, az első előzetes viszont már itt van, amitől garantáltan maga alá gyűri az embert.