Armie Hammer (galériánkban) visszatérése egyre nagyobb lendületet vesz, miután megkapta a főszerepet Uwe Boll legújabb filmjében, a The Dark Knight, azaz A sötét lovagban. Nos, a címet már egy fantasztikus alkotás birtokolja, meglátjuk, mit hoznak ki ebből a hasonló mégis nagyon más sztoriból ezúttal.

A The Dark Knight Boll 37. filmje. A termékeny rendező listáján olyan nagy költségvetésű akciófilmek szerepelnek, mint a Jason Stathammel forgatott A király nevében, a kultikus Postal és a Rampage trilógia. Boll szinte minden filmje igen alacsony pontszámmal rendelkezik a mafabon, de nemzetközi oldalkon sem jutalmazzák bőkezűen művészetét (szól is egy, többek közt erről is, készült doku). 

A színész pedig, akinek karrierje 2021-ben szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádak miatt lefulladt, nemrég tért vissza a munkához, miután hosszas vizsgálatot követően a Los Angeles-i ügyészség 2023-ban elutasította, hogy a bármilyen bűncselekmény elkövetésével vádat emeljenek ellene. 

Hammer és visszatérése

A vádakat/lebukását megelőzően Hammer olyan nagyszabású filmekben játszott, mint Guy Ritchie Az U.N.C.L.E. embere című filmje vagy Luca Guadagnino Szólíts a nevedenje, most pedig először Travis Mills hamarosan megjelenő westernjében, a Frontier Crucible-ben lesz látható, amelyben Thomas Jane és William H. Macy is játszik.

Egy nemrégiben adott podcast-interjúban Hammer elmondta, hogy színészi karrierje annyira felpörgött, hogy elkezdett visszautasítani munkákat: „A táncrendem kezd eléggé tele lenni. Az az első munka, amit négy évnyi sz*rság után visszautasítottam, úgy értem, az volt a legjobb érzés, amit valaha is éreztem.”

Boll filmjének sztorija

A Boll eredeti forgatókönyve alapján készült A sötét lovagban Hammer alakítja Sanders-t, aki saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást, és bűnözőkre vadászik. Miközben keresztes hadjárata a közösségi média szenzációjává és a közvélemény szemében hőssé teszi, a helyi rendőrfőnök a társadalomra leselkedő veszélyt lát benne, és el akarja kapni.

„A 'Sötét lovag' története nem is lehetne aktuálisabb téma, és izgatottan várom, hogy életre keltsem ezzel a kiváló szereplőgárdával” - mondta Boll.

Bár az új film ismerős címe egy bizonyos köpenyes lovag képeit idézheti fel, Michael Roesch executive producer rámutatott: „a mi filmünk nagyon különbözik Christopher Nolan filmjétől, így nem áll fenn az összetévesztés veszélye.”

„Armie Hammerrel a főszerepben és további nagyszerű színészekkel, akiket hamarosan bejelentünk, valamint egy kiváló forgatókönyvvel, izgatottan várjuk, hogy [...] hamarosan egy újabb erős filmet készíthessünk” - tette hozzá Roesch.  

Ha a Hammer ügy mögé néznétek és van MAX előfizetésetek, egy kattintással elérhetitek a Hammer háza dokut a mafabról, ami minimum pár megfontolásra érdemes kérdést felvet, további friss hírekért és ajánlókért, pedig csak görgessetek lejjebb!

dokumentum

A hírhedt Hammer család felemelkedésének és bukásának hiteles története. több»