2018.06.07   szerző: Varga_Júlia   hozzászólások: 0

Bradley Coopernek nagyon jól megy mostanában: a kritika és a közönség is elismeri a színész tehetségét, és most már azt is elmondhatja magáról, hogy nem csak színész, hanem rendező is.

Bradley Cooper felfedezi Lady Gagát – megérkezett a Csillag születik előzetese

Idén októberben mutatják be a Lady Gaga és Cooper főszereplésével készült Csillag születiket, amely egyre nagyobb és egyre zajosabb visszhangot vált ki a közönségből online és offline felületeken is, most pedig végre azok is láthatják, milyen lesz a film, akik nem tudnak részt venni az amerikai filmipar jelesebb eseményein. Megérkezett ugyanis az első hivatalos trailer és szinopszis s filmhez, amely szerint egy idősödő és súlyos lelki gondokkal küzdő sztár felfedez egy névtelen, de ígéretesen tehetséges énekesnőt. A mentorálásból természetesen szerelem lesz, ám ahogy a lány elindul a sztárság felé, úgy súlyosbodnak magánéleti gondjaik.

Mivel Cooper és Lady Gaga is nagy rajongótáborral rendelkezik, nem csoda, hogy rengetegen várják a filmet – ráadásul az énekesnőnek kifejezetten jól áll az a szerep, amit saját magának is át kellett élnie: meg kellett küzdenie és dolgoznia a sikerért, és sok helyzetben túl kellett lépnie saját magán.

A filmet Cooper nem csak rendezte, hanem írta is Will Fetters, Eric Roth és Irene Mecchi társaságában, és olyan nevek tűnnek még fel benne, mint Sam ElliottAndrew Dice ClayRafi GavronBrett HalseyJoseph Kelly és Dave Chappelle. Ha ez még nem lenne elég: az énekesnő több neves zenésszel karöltve írta a film eredeti zenéjét, aminek a nagyját élőben is rögzítették – így nem csak egy filmet, hanem egy teljes albumot is várhatunk majd mellé.

A film okróber 5-én kerül majd a mozikba – addig is itt az előzetes: