Bugyuta és zavaros a Wonder Woman 1984 az első nézői reakciók alapján

Az eredeti tervek szerint a Warner Bros. mostanában jelentette volna meg a Wonder Woman 1984-et, a stúdió azonban bő hét hónappal eltolta a premierdátumot arra hivatkozva, hogy sokkalta inkább nyári megjelenésként szerették volna kezelni a produkciót. Ezen a ponton szeretnénk jelezni, hogy cikkünk cselekményelírást is tartalmazhat.

A 2017-ben mozikba került Wonder Woman hatalmas sikert aratott, a rajongók igencsak meg voltak elégedve vele, ám úgy tűnik, hogy ez a folytatásról nem mondható el. A napokban ugyanis lezajlottak az első tesztvetítések, amely kapcsán igencsak gyenge visszajelzéseket kapott a film a nézők részéről.

A We Got This Covered magazin értesülései szerint egy magát meg nem nevezni kívánó „tesztalany” árulta el, hogy az WW 1984 kissé bugyutára és zavarosra sikeredetett, továbbá kiemelte azt, hogy azok a látványos akciójelenetek, amelyek annyira feldobták az első rész, a folytatásban sajnos nem működnek.

Egy további problémás megoldásnak tekintették, hogy az, hogy a film főgonosza, Maxwell Lord egy kívánságkövet használ a célja elérésében, illetve Steve Trevor újbóli felbukkanása a történetben, igencsak híg és gyenge húzásnak ígérkezik.

Nagy elvárások övezték Kristen Wiig által megformált Cheetah karakterét is, úgy tűnik azonban, hogy a karakter „nagy” átváltozása és megjelenése hagy szintén némi kívánni valót maga után.

Remélhetőleg azonban a stúdiónál senki nem esett pánikba, a tesztvetítések alapján való gyenge visszajelzés elő szokott fordulni egy-egy nagyobb volumenű produkciónál, a Warnernek pedig bő fél éve van, hogy újraforgasson néhány dolgot a filmnél.