A múlt hét folyamán megérkezett a hazai mozikba is a Legendás állatok és megfigyelésük - Dumbledore titkai, ám úgy tűnik, hogy a franchise harmadik része igencsak alulmúlta a hozzá fűzött reményeket.

2022.04.18   olvasottság: 82259x   szerző: csd  

A David Yates rendezésében készült produkció ugyanis 43 millió dollár bevétellel nyitott a hétvégén az amerikai mozikban, amely 31 százalékkal kevesebb, mint a franchise előző része, a Grindelwald bűntettei, amely 62 millió dollárt hozott a konyhára annak idején a nyitóhétvégén.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a Dumbledore titkait a közönség mindeddig sokkal pozitívabb fogadtatásban részesítette. A film 85 százalékos értékelést tudhat magáénak a nézők részéről a Rotten Tomatoes portálon, míg a Grindelwald bűntettei mindössze 54 százalékot.

A második helyen a Sonic, a sündisznó 2 végzett, amely a második hétvégén 30 millió dollárt húzott be a kasszáknál.

A Legendás állatok-széria harmadik része a közelmúltban többször is a figyelem középpontjába került, legutóbb épp azért, mert Kínában kivágtak a filmből 6 másodpercet (ennek okairól itt írtunk bővebben), a premier előtt pedig Ezra Miller okozott komoly fefájást a Warnernek a letartóztatásával.

családi | fantasy | kaland

Történetünk immár harmadik fejezetéhez érkezett, amelyben a varázslóvilág két részre szakadt. Gellert Grindelwald összegyűjtötte követőit, sötét terve pedig megvalósulni... több»