Azt hiszem, Chris Rock neve talán még sosem volt annyira ismert, mint idén, és ez nem feltétlenül az előadásainak köszönhető, sokkal inkább az idei Oscar-gálának – és Will Smith-nek. Mint ismert, előbbi ízléstelen viccet csinált utóbbi feleségének betegségéből, ezért utóbbi élő, egyenes adásban pofozta meg előbbit.

Természetesen óriási botrány lett a dologból, Will Smith nem győzött bocsánatot kérni, Chris Rock viszont különösebben nem kerített nagy feneket az egésznek. Will Smith egy jó ideig nem jelenhet meg a következő évek Oscar-gáláin, ugyanakkor Chris Rock igen. Olyannyira, hogy fel is kérték a következő gála műsorvezetőjének.

Erről maga a humorista számolt be egy Phoenixben tartott műsorában a közönségnek. És tette ezt egy újabb igencsak ízléstelen poén formájában… Chris Rock ugyanis visszautasította a felkérést, mondván olyan lenne visszamennie az Oscar-gálára a korábbi incidens után, mintha Nicole Brown Simpson menne vissza az olasz étterembe az ott felejtett szemüvegért azután, hogy meggyilkolták…

Mint ismert, a XX. század legnagyobb perének hívott O.J. Simpson ügy arról szólt, hogy az egykori NFL-sztárból lett színészt megvádolták a volt felesége, Nicole Brown Simpson és barátjának megyilkolásával. Bár a bíróság végül ártatlannak ítélte a sztárt, sokan meg vannak győződve róla, hogy a kegyetlen gyilkosságot valóban ő követte el.

Szóval Chris Rock nem fogja vezetni a következő Oscar-gálát, de a poénjait ismerve ez aligha lesz nagy veszteség…