Ingyenesen elérhetővé teszi a Netflix Aaron Sorkin tavaly ősszel debütált filmjét, A chicagói 7-ek tárgyalását.

A produkció ma hajnaltól kezdődően, 48 órán keresztül ingyenesen megtekinthető a Netflix hivatalos YouTube csatornáján, amelyet az alábbi linkre kattintva érhettek el.

A chicagói 7-ek tárgyalása cselekménye megtörtént eseményeken alapul, 1968-ban a vietnámi háború kapcsán egy a Demokrata Párti konvenció váratlanul erőszakos zavargásba torkollott. A tiltakozás szervezőit a későbbiekben felbújtással vádolták meg, majd az ezt követő tárgyalások a történelem egyik legismertebb jogi esetévé vált.

Aaron Sorkin az esemény évfordulójának apropóján tette ingyenesen elérhetővé a filmet, korábban tavaly áprilisban a A Házzal szemben című dokumentumfilm vált korlátozott ideig ingyenesen megtekinthetővé a Netflixtől.

A chicagói 7-ek tárgyalása a sztori mellett elképesztően ütős színészgárdát vonultat fel, köztük Joseph Gordon-Levitt, Eddie Redmayne, Michael Keaton, Sacha Baron Cohen, Frank Langella és Mark Rylance.