Tom Rhys Harries (cikkünk galériájában), feltörekvő walesi színész zsákolta be a DC Studios hamarosan megjelenőClayface, azaz Agyagpofa című filmjének főszerepét, adta hírül a Variety.

James Gunn, a DC Studios vezetője a közösségi médiában hivatalosan is bejelentette Harries szereposztását, és nagy elismeréssel nyilatkozott róla: „Matt Reeves és én egyszerűen le voltunk nyűgözve ettől a sráctól, és alig várjuk, hogy láthassátok a filmet”.

A film producere tehát Matt Reeves lesz, a forgatókönyvet az Az Usher-ház bukása című filmből ismert Mike Flanagan írja, a rendező pedig James Watkins lesz. Matt Reeves előző filmje, a Batman ritka sikert hozott a DC számára, így az Agyagpofában való részvétele különösen jelentős. 

Mire számíthatunk?

A hagyományos szuperhős kaland helyett inkább egy testhorrorfilmként hivatkoznak rá, amelynek középpontjában egy B-kategóriás színész áll, aki egy titokzatos anyagot iszik meg, hogy felpörgesse a karrierjét, de ehelyett teljesen agyaggá válik. A film hangvételét a Jól áll neki a halál sötétebb, kevésbé komikus változatához hasonlítják.

Kicsoda Rhys Harris?

Bár a mainstream közönség számára viszonylag új arc, Tom Rhys Harries máris figyelemre méltó munkákkal rendelkezik, feltűnt már a Kandahár című akcióthrillerben Gerard Butler mellett, de Guy Ritchie Úriemberekjében is.

Mikorra várható a film?

A forgatás a tervek szerint idén ősszel kezdődik, a bemutató dátuma pedig 2026. szeptember 11. lesz. Ez a projekt része a DC Studios szélesebb körű stratégiájának, hogy Gunn vezetésével újjáépüljön a márka.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgessetek lejjebb!