Még a tavalyi év folyamán lehetett hallani először arról, hogy Dave Franco főszereplésével készülhet egy Vanilla Ice életrajzi film, amely To the Extreme címmel jelenik majd meg.

Maga Franco pedig egy friss interjúban meg is erősítette, hogy Chris Goodwin és Phillip Van egyre közelebb kerül a forgatókönyv lezárásához, így vélhetően az előkészületek is hamarosan megkezdődhetnek. Franco egyik korábbi filmje, A katasztrófaművész kapcsán azt is felvázolta, hogy milyen koncepciót képzelnek el a produkciónak.

“Amikor A katasztrófaművészen dolgoztunk, azt gondoltuk, hogy az egész irtó humoros lesz majd, de ahogy haladtunk előre, rá kellett jönnünk, hogy a teljes sztori valójában nagyon szívhez szóló, ezt az utat szeretnénk végigjárni a To the Extremmel is” - nyilatkozta Franco.

A film története közvetlenül Vanilla Ice középiskolai elbocsájtásától veszi fel a fonalat, és persze azt is feltárja, miként született meg az “Ice Ice Baby” című dal, amely a csúcsra repítette a fiatal rappert.

Bár egyelőre nincsenek bővebb információk a filmmel kapcsolatban, várhatóan azonban a jövőben gyakrabban is hallunk majd a projekt előkészületeiről.