80 éves korában elhunyt Will Jennings, Oscar- és Grammy-díjas dalszövegíró.
Bár a halál pontos okát egyelőre nem állapították meg, a hozzá közel állók állítása szerint Jennings egészségi állapota már évek óta egyre súlyosabb volt.
Egyik legismertebb alkotása a Titanicban csendül fel, amely nem más, mint a Celine Dion előadásában ismertté vált My Heart Will Go On című dal, amelyért Oscar-díjat kapott.
A The Competition című filmből ismert People Alone című szerzeményért Oscar-díjra jelölték, illetve az 1982-ben megjelent Tiszt és úriember (Garni-zóna) című filmben ismertté vált Up Where We Belong dalért korábban szintén elnyerte az elismerést.
2006-ban a Songwriters Hall of Fame tagjává avatták, a két Oscar- mellett pedig háromszor nyert Grammy-díjat.
“Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy egy ilyen zenei zsenivel dolgozhattam együtt annyi éven át... Hogy egyik kedvenc költőjét, W. B. Yeatset idézzem: ‘Gondolj arra, hol kezdődik és hol ér véget leginkább az ember dicsősége, és mondd, hogy az én dicsőségem az volt, hogy ilyen barátaim voltak’” - emlékezett meg az elhunyt dalszerzőről Peter Wolf, a The J. Geils Band énekese a közösségi médiában, melyet a Deadline idézett.
Nyugodjék békében!