Stephen King 1979-es disztópikus történetének feldolgozása, A hosszú menetelés, végre mozifilm formájában is megérkezik. A produkció szeptember 12-én kerül a mozikba a tengerentúlon, és bár a hazai premierdátumot egyelőre nem jelentették be, az első előzetest már meg tudjuk mutatni.
A filmet Francis Lawrence rendezi, aki korábban Az éhezők viadala franchise-szal szerzett hírnevet. A történet egy halálos megmérettetésen versengő 100 tinédzser fiúról szól, akiknek folyamatosan menetelniük kell, és csak egyetlen túlélő maradhat.
A főszereplő Ray Garratyt Cooper Hoffman alakítja, míg Mark Hamill egy erőszakos katonát formmál meg. A pszichológiai feszültség és az emberi elszántság központi szerepet kap majd a produkcióban, melynek forgatókönyvét JT Mollner írta.
A Lionsgate hivatalos szinopszisa egy “hideglelős thrillert” ígér, és csak remélni tudjuk, hogy mi sem maradunk majd le róla.
Ameddig a hazai bejelentésre várunk, mutatjuk az előzetest idelent, további friss hírekért pedig csak görgessetek lejjebb.

NA A hosszú menetelés (2025)
Tizenéves fiúk egy csoportja részt vesz a „The Long Walk” nevű éves versenyen, ahol egy bizonyos sebességet kell tartaniuk, különben lelövik őket. több»
Szereplők: Mark Hamill, Judy Greer, Roman Griffin Davis, Charlie Plummer, Stephen King