Ethan Hawke lazán kihajította A függetlenség napja forgatókönyvét

Az Oscar-jelölt Ethan Hawkeról úgy hírlik, hogy kicsit sznob. Nem nagyon, de azért odafigyel arra, hogy ilyen filmeket és szerepeket vállal el, és az elmúlt években szívesebben fordul kis költségvetésű, független filmek felé, mint a nagy kasszasikerekhez. Illetve: nem kifejezetten kedveli a szuperhős- és képregény-filmeket, de hát mindenkinek kell valami dili.

Nemrég interjút készítettek vele, amelyben elhangzott a kérdés, hogy megbánta-e, hogy visszautasított egy szerepet. A színész nem hezitált, és előadott egy rettentően szórakoztató történetet abból az időből, amikor frissen jött ki a Nyakunkon az élet, és nagyon menőnek érezte magát. Egy barátjával elhatározták, hogy Austinból New Yorkba kocsikáznak, és hogy a hosszú utat valamivel elüsse, a színész előhúzott egy forgatókönyvet. A produkcióról tudta, hogy egy nagy, nyári popcorn-mozinak készül, és így is olvasta, illetve olvasta fel a barátjának, és közben csak arra tudott gondolni, hogy milyen bugyuta is az egész. Különösen az a rész, amikor a főszereplő azt mondja, hogy „ET hazatelefonál”.

Annyira nem tetszett neki a könyv, hogy útközben egész egyszerűen kihajította a texasi autópályára. Nos, igen: az a forgatókönyv A függetlenség napja forgatókönyve volt, ami az elmúlt két évtized egyik legzajosabb sci-fi sikerét aratta. A színész természetesen elment a barátaival moziba, hogy megnézze a filmet – és legnagyobb megdöbbenésére Will Smith legendás ET-s mondata után a közönség hangos ovációval és álló tapssal fejezte ki a lelkesedését, ő pedig úgy érezte, hogy majd elsüllyed szégyenében.

Ma már persze nehéz elképzelni, hogy bárki más játszhatott volna Smith helyett a filmben, amely egy csapásra igazi szupersztárrá tette a színészt – de azt mindenesetre jó tudni, hogy hollywoodi szupersztárok is tudnak hülye döntéseket hozni.