2019.12.06   szerző: csd   hozzászólások: 0

A tegnapi nap folyamán megérkezett a Nincs idő meghalni első előzetese. Mint ahogy arról korábban már több alkalommal is beszámoltunk az új James Bond film munkálatai nem haladtak épp zökkenőmentesen, a videót látva azonban nagyon úgy tűnik, hogy az eredmény önmagáért beszél majd.

Mint ahogy az is biztosra vehető, hogy Daniel Craig utolsó alkalommal alakítja majd a 007-egy ügynököt, szemmel láthatóan pedig mind a készítők, mind pedig a színész apait-anyait beleadott egy méltó leköszönéshez. Valamiben azonban egyúttal sem lesz hiány a filmben: parádés szereposztásban és gyönyörű nőkben.

Hiszen szinte elképzelhetetlen, hogy őfelsége titkos ügynöke mellett ne szerepeljen egy gyönyörű segítőtárs, akit ezúttal nem más, mint Ana de Armas alakít majd. A fiatal színésznő az utóbbi években robbant be Hollywoodba. Armas hamarosan a hazai mozikba 2020. január 2-án mozikba kerül Tőrbe ejtve című filmben lesz látható, korábban pedig a Yesterday-ben, illetve a 2017-ben mozikba került Szárnyas fejvadász 2049-ben láthatták őt a nézők, amelyben a mesterséges intelligenciát, Joyt alakította.

Egyelőre azonban nem ismert, hogy Armas karaktere pontosan milyen szerepet is tölt majd be az új James Bond filmben, annyi bizonyos azonban, hogy Daniel Craig távozásával egyben a franchise történetében is lezárul egy korszak.

Ha pedig még nem láttátok a film előzetesét, idefent megtehetitek, kommentben pedig várjuk első benyomásaitokat a videóról. A Nincs idő meghalnira azonban még egy picit várni kell, hiszen a film 2020. április másodikán kerül majd a mozikba.