Ez a két karakter biztosan szerepelni fog az új Star Wars-filmekben

Skywalker korával ugyan lezárult egy korszak, mindez persze nem jelenti azt, hogy a Disney ne tervezné további Star Wars történetekkel meglepni a rajongókat.

A Disney+ streaming szolgáltatón megjelent A mandalori című sorozat hatalmas sikert aratott az elmúlt hetekben, a stúdió pedig már be is jelentette a folytatást, ahogy biztosra vehető az is most már, hogy elkészül az önálló Obi-Wan Kenobi széria Ewan McGregorral a főszerepben.

Nem túl fényesen alakultak azonban a közelmúltban az új trilógia előkészületei, hiszen a produkciótól távoztak a Trónok harca alkotói David Benioff és D. B. Weiss is egyaránt. Bár egyelőre nem ismertek az újabb felvonások teljes szinopszisa, annyi bizonyos, hogy a Régi Köztársaság korszakában játszódik majd a történet, mintegy 400 évvel az eredeti trilógia történései előtt.

És akkor térjünk is rá a legfontosabb kérdésre, amely alighanem sokakat foglalkoztat már egy ideje: Feltűnik-e majd ezekben a filmekben Yoda? A válasz pedig: igen. Minderről a We Got This Covered magazin számolt be, ahol azt is megerősítették, hogy a hír ugyanabból a forrásból származik, ahonnét korábban szintén fontosabb információk szivárogtak ki a kilencedik epizóddal kapcsolatban.

A rajongók többségének nagy valószínűséggel elmondhatatlanul izgalmas húzásnak számít, ha végre csakugyan bemutatják a „fiatal” Yodát, és ha mindez nem lenne még elég, a legendás Darth Bane is főbb szerepet kap majd a filmszériában.

Az új trilógia premierdátumai azonban egyelőre nem ismertek, annyi bizonyos, hogy a Lucasfilmnél most tartanak egy kisebb „pihenőt” a következő epizódig.