83 Avatar  (2009)

Lássuk be, James Cameron az Avatarral igencsak magasra helyezte a lécet, így talán nincs is meglepő abban, hogy a folytatásokat már most hatalmas várakozás előzi meg.

Cameron azonban nem titkolja, hogy a folytatások elkészítéséhez hosszan elemezte csapatával az első részt, hogy a legjobb receptet tudják összeállítani a sikerhez, ennek következtében pedig a forgatókönyvíróknak azt is megtiltotta, hogy bármilyen komolyabban vehető kreatív ötlettel álljanak elő.

“Amikor összeültünk, hogy megvitassuk a folytatások történeteit, határozottan utasítottam mindenkit, hogy senki ne merjen új ötletekkel előállni addig, amíg nem találtuk ki, mitől is működött az első rész” - mesélte a rendező egy friss interjúban, majd azt is elárulta, hogy a dolgok odáig fajultak, hogy kirúgással fenyegette azokat, akik csakugyan új történetekkel álltak elő.

Cameron szerint a sikernek valójában három titka volt,  a film története olyan témákat járt körül, mint a spiritualizmus, a kapitalizmus és az imperializmus. Az Avatar lényegretörően mutatott rá az ember természettől való eltávolodására, majd a természetbe történő visszatérésre és az ebből fakadó szabadság és mámor érzésére.

Bár az a szinopszis egyelőre nem ismert, annyi bizonyos, hogy folytatásban a készítők még jobban elmerülnek Pandora világában. Az Avatar 2-re viszont 2022. decemberéig kell várnunk.