83 Aviátor  (2004)

A tavalyi évben nem kis port kavart fel a legendás rendező, Martin Scorsese egyik nyilatkozatával, amelyben kifejtette, hogy szerinte a képregényfilmek egyszerűen nem filmek.

Scorsese renoméja ettől függetlenül nem sérül, hiszen az idén megjelent legújabb filmje, Az Ír elképesztő sikert aratott a nézők körében, annak ellenére is, jó néhányan kifogásolták a film igencsak masszív játékidejét. Sőt. maga Scorsese lánya karácsonyra egy Marveles üdvözlőlappal is meglepte édesapját.

Egy friss interjúban a rendező azonban elárulta, hogy a tavalyi év egyik legnagyobb filmes sikerét, a Jokert sem látta még, és hogy nem is igazán szándékozik megnézni. A Joker képi világát sokan Scorsese klasszikus rendezésével, a Taxisofőrrel hozták párhuzamba, mindez úgy tűnik, nem igazán hatotta meg a rendezőt.

„Láttam jeleneteket belőle, tudom, miről van szó. Szóval, nem is igazán látom már értelmét, hogy megnézzem. Tudok róla, és szerintem rendben is van” – jegyezte meg Scorsese.

Egy korábbi nyilatkozatából azonban az is kiderül, mi is lehet a valódi problémája a Marvel filmjeivel a rendezőnek. A 2004-es Aviátor kapcsán ugyanis elárulta, hogy nem igazán érezte, hogy a CGI technológia felbukkanásával ugyanazt a „nyelvet beszéli”, amit korábban.

„A munkálatok utolsó két hetében rádöbbentem, ha csak így fogunk már filmeket készíteni, akkor nem hiszem, hogy többé valaha is szeretnék még rendezni. Olyan, mintha egy bunkerben ülnél” – nyilatkozta Scorsese.