Tom Hiddleston készen áll, hogy újra Loki szerepébe bújjon, amely várhatóan Disney+ streaming szolgáltatón érkezik majd.

Bár sokáig úgy tűnt, hogy a Végtelen háborúban találkozhatnak majd a karakterrel utoljára a rajongók, a színész egy korábbi interjúban maga is elárulta, hogy szinte az utolsó pillanatban tudta meg, hogy Loki a Végjátékban is visszatér majd, illetve, hogy a karakter önálló sorozatot is kap.

„Amikor a Végtelen háborút forgattuk, már akkor tervezték a Loki sorozatot. Josh Brolin nagyon kedves volt velem, azt mondta nagyon sajnálja a dolgot. Ugyanakkor legyen áldott Anthony és Joe, hogy egy ilyen lezárást készítettek a filmnek, és egy ilyen lezárást szántak Lokinak” – mesélte Hiddleston.

A színész azonban hat héttel a Végtelen háború mozikba kerülése után tudta meg azt is, hogy elkészül a Loki című sorozat. És bár a szinopszis egyelőre nem ismert, az már biztosra vehető, hogy egy közel hatórás játékidejű szériában tér majd vissza a csínytevés istene, várhatóan 2021 tavaszán.