Végső állomás – Vérvonalak augusztus 1-jén debütál az HBO Maxon, írja a Variety. A platform augusztusi magyar közleményéből eddig az derült ki, hogy augusztusban valóban számíthatunk rá, de az említett portál már a premierdátumot is közölte, így várhatóan a hazai előfizetők számára is ettől a naptól válik elérhetővé.

Az Adam Stein és Zach Lipovsky által rendezett film a nagy múltú Végső állomás franchise hatodik része. A történet főhőse Stefani (Kaitlyn Santa Juana), akit egy ismétlődő rémálom kínoz, ezért elhagyja az egyetemi kollégiumot, és hazatér, hogy felkutassa azt az egyetlen személyt, aki képes lehet megtörni a gyilkos körforgást, és megmenteni családját a rájuk leselkedő, elkerülhetetlen végzettől.

Santa Juana mellettt filmben olyan színészeket láthatunk, mint Teo Briones, Richard Harmon, Rya Kihlstedt, Owen Patrick Joyner, Anna Lore, Brec Bassinger, Gabrielle Rose és a néhai Tony Todd.

A Vérvonalak nem mellesleg történelmet írt: ez lett sorozat első olyan filmje, amely globálisan 200 millió dollár felett kaszált, míg itthon 190 millió forintos bevételt termelt.

Ezzel teljes lesz a kör az HBO Maxon, a franchise előző öt filmje ugyanis épp a közelmúltban került fel a platformra.

Ha láttad a filmet, oszd meg a véleményed a közösséggel itt, további friss hírekért pedig csak görgess lejjebb.

horror | thriller

A halál igazságos. Akik akaratlanul is kikerülik a sorsukat, és megmenekülnek a végzetük elől, azokat végül elkapják. A Halál könyörtelen: még ha valaki többször is kitér... több»