Hivatalos, tévésorozat lesz a Bad Boysból

Ahogy egyre távolodik a Bad Boys 3  (Bad Boys for Life) mozifilm, úgy készül gőzerővel a tévés változat.

Az NBC berendelte a Bad boys - Mire jók a rosszfiúk? tévés spinoffjának pilotját, tudta meg a Deadline. A sorozat a Being Mary Jane sztárjának, Gabrielle Union karaktere köré épül majd, akit a Bad Boys 2-ben ismerhettünk meg. A karakter Marcus (Martin Lawrence) húga, aki romantikus kapcsolatba bonyolódott a Will Smith által játszott Mike-kal. A széria produceri teendőit az a Jerry Bruckheimer látja el, aki a franchise két mozis epizódját is producerként felügyelte.

Az egyelőre cím nélküli sorozat forgatókönyvét a Feketelista-t is jegyző Brandon Margolis és Brandon Sonnier írják, de a történetről egyelőre semmi nem szivárgott ki.

Mindeközben egyre kevésbé valószínű, hogy elkészül a harmadik felvonás. Bár a film korábban már kapott premierdátumot, de a stúdió kivette a címet bemutató naptárjából, és Lawrence is úgy nyilatkozott, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint nem érdemes számolni a folytatással.

Arról, hogy mikor tűzi műsorára az NBC a Bad Boys sorozatot, nincsenek információk.