A hétvégén a Bosszúállók: Végjáték átvette az Avatar rekordját, amivel minden idők legmagasabb bevételű filmjévé vált, James Cameron gratulált, Joe és Anthony Russo megköszönték, és ezzel itt véget is érhetne a több hónapos történet. De ne feledkezzünk meg a csörte legnagyobb nyerteséről.
Milliók figyelték árgus szemekkel, mikor jön el a pillanat, amikor az újból a mozikba küldött Végjáték átveszi a vezetést az Avatartól, a hétvégén pedig végül, ha csak egy hajszállal is, de megtörtént a trónfosztás. Két olyan gigaprodukcióról beszélünk, mely szabályosan tömegeket vonzott a mozikba, Hollywood és a nézők sem jártak rosszul, de a legnagyobb nyertes mégis valaki, akiről kevés szó esett az utóbbi időkben.
Ő pedig nem más, mint Zoe Saldana, a színésznő, aki egyedüliként mondhatja el magáról a világon, hogy minden idők két legmagasabb bevételű filmjében is játszott. Az Avatar főszerepben láthattuk Neytiriként, míg a Bosszúállók 4-ben (és persze A galaxis őrzői filmekben) Gamora szerepét alakította.
Hosszú út vezetett Saldana pályáján eddig a pontig, az idén 41 éves színésznő 1999-ben mutatkozott be a nagyközönség előtt a Különleges ügyosztály című sorozatban, a napokban pedig a Twitteren gyakorlatilag mindenki róla beszél az új rekord kapcsán. Ezúton is gratulálunk! Ami pedig a jövőt illeti, benne van még pár rekord a pakliban, ugyanis a színésznőt legközelebb az Avatar: A víz útja-ben láthatjuk majd, melyet további két folytatás is követ.
Egy lebénult katona a Pandora nevű bolygón kap új küldetést, ahol az emberekhez hasonlító, de nyelvükben és kultúrájukban eltérő Na'vik élnek. A gyönyörű és éritetlen világ viszont halálos veszélyeket tartogat az emberekre, akik egy különleges eljárással – régi agyuk és tudatuk megőrzésével – új testben születhetnek újjá, és Na'viként tapasztalhatják meg az idegen bolygó csodáit. A veterán viszont nem csak felfedezőként érkezett: titkos feladata van, amit minden áron végre kell hajtania, még akkor is, ha az ellenkezik elveivel.