Jó híreink vannak a Tyler Rake: A kimenekítés folytatása kapcsán

A Tyler Rake: A kimenekítés az utóbbi évek egyik legjobb akciófilmje lett. Ez köszönhető többek közt Chris Hemsworth játékának, akinek az ilyen szerepek továbbra is jól állnak, illetve Sam Hargrave rendezőnek, aki először ült a rendezői székben, hiszen korábban kaszkadőrként dolgozott. Ez meg is látszott a filmen.

A forgatókönyvet Joe Russo és testvére hozták össze, akik korábban a Marvel moziverzum több epizódján is dolgoztak. Russo a közelmúltban érdekes hírrel szolgált a rajongóknak: jelenleg is javában dolgozik a Tyler Rake: A kimenekítés folytatásán. Elmondása szerint a célja az, hogy tovább építse a karaktert mind érzelmi, mind fizikális értelemben.

Hogy a következő film folytatás vagy előzmény lesz-e, azt nehéz előre megjósolni. Már csak azért is, mert Joe Russo mellett a rendező Sam Hargrave is tett már utalásokat egy esetleges előzménysztorira korábban. Arról is lehetett már olvasni, hogy ha valóban vissza ugranának néhány évet az időben, akkor jó eséllyel a Tyler Rake és David Harbour által játszott Gaspar korábbi történetét mesélnék el.

A Tyler Rake: A kimenekítés egy alvilági zsoldos egyik küldetéséről szól, akit egy drogbáró a fia kimenekítésével bíz meg. Csakhogy a fiatal srácot egy olyan városban tartják fogva, ahol nagyjából minden sarkon egy állig felfegyverzett bűnbanda garázdálkodik.

akció

Egy képzett zsoldos, Tyler Rake élete legnagyobb és legveszélyesebb kihívása előtt áll: ki kell menekítenie egy drogbáró elrabolt fiát Bangladesben. Megkezdődik a versenyfutás... több»