Johnny Depp tárgyalása: Elon Musk és James Franco is Amber Heard mellett fog tanúskodni

Heteken belül újabb elrajtol Johnny Depp és Amber Heard évek óta húzódó botrányának következő fordulója. Az egykori sztárpár 2016-ban vált el, miután a színésznő családon belüli erőszakkal vádolta meg akkori férjét. Johnny Depp természetesen mindent tagadott és több fronton is perre mentek a felek.

Bár a válást végül sikerült peren kívül rendezniük, a színész később beperelte a brit The Sun magazint, amiért az „feleségverőnek” nevezte egy véleménycikkében. Ezt a pert azonban a színész végül 2020-ban elveszítette, mert a bíróság szerint a cikkben szereplő vádak lényegében az igazságot írták le. Ennek fényében a színész későbbi indítványát is elutasították, amelyben a korábbi döntés felülbírálását kérte.

Johnny Depp jelenleg az Amerikában indított perére készül, amelynek első tárgyalására a hírek szerint április 11-én kerül majd sor Virginiában. Ebben a perben egy 2018-ban a Washington Postban megjelent írás lesz a téma, amelyben Amber Heard a családon belüli erőszak túléléséről beszélt.

A színésznő jogászcsapata korábban kérte a virginiai bíróságot, hogy utasítsák el a pert, mert szerintük a brit bíróság döntésének kellene irányadónak lennie. Ám ezt a keresetet elutasították, így az első tárgyalásra sor fog kerülni.

A hírek szerint ezen mindkét oldalon több tanút is meg fognak hallgatni. Amber Heard mellett Elon Musk (akivel állítólag már akkor viszonyt folytatott a színésznő, amikor még férjnél volt), Ellen Barkin és James Franco fog tanúskodni, míg Johnny Depp védelmében Paul Bettany szólalhat meg. Emellett mindkét fél több korábbi levelezését is bizonyítékként fogják bemutatni olyan színészekkel és filmipari szereplőkkel, mint Jason Momoa, James Wan, Zack Snyder vagy épp J. K. Rowling.