75 Venom  (2018)

Bár maga a direktor sem tudta, mi lesz a végső döntés, az AMC Theathers-en megjelent információ eloszlatja a kétségeket.

A Sony nem merte meglépni, amit a Fox a Logan - Farkassal és a Deadpoollal, így az vérbő akciókat és durva nyelvezetet nyugodtan kivonhatjuk a Venom-képletből. A film PG-13-as besorolást kapott a tengerentúlon, ami itthon a sárga tizenkettes karikának felel majd meg. A stúdió nem titkolta,hogy szeretné, ha a bizottság enyhe lenne a filmjükkel, ugyanis a jövőbeli terveik szerint szívesen szerepeltetnék a karaktert valamelyik Marvel filmben, erre pedig egy 18-as karikás produkcióval nem sok esély lenne.

Mindenesetre az eddig látottak alapján azért nem lesz egy matinéfilm a Venom, bár az kétségtelen, hogy ha valamelyik, hát ez a karakter megérdemelt volna egy kemény mozit, de várjuk ki a végét. Ha a film jó, akkor nem ezen fog múlni a siker.

A Venom rendezői székét Ruben Fleischer foglalhatta el, míg a főbb szerepeket Tom HardyWoody HarrelsonMichelle WilliamsRiz AhmedJenny SlateScott HazeReid Scott és Michelle Lee alakítják.

A film október 4-től látható a hazai mozikban.