65 Annabelle 3  (2019)

Hamarosan megérkezik a Démonok között franchise legújabb darabja, az Annabelle 3, amely valószínűleg ezúttal is hű marad a széria eredeti hangulatához.

Az új Annabelle egyúttal Gary Dauberman rendezői debütálása, aki korábban többek között olyan produkciókon dolgozott íróként, mint az Az apáca, az Annabelle 2Az. Dauberman tehát egyáltalán nem számít újoncnak a horrorfilmek világában.

A film története szerint a Warren házaspár, Ed és Lorraine megpróbálják meggátolni a démoni porcelánbaba, Annabelle rémséges ámokfutását azzal, hogy elzárják őt otthonuk egyik biztonságosnak vélt szegletében. A borzalmak azonban rövidesen újra elszabadulnak, amikor Annabelle feléleszti a ház gonosz szellemeit, akik Warrenék kislányának, Judy életére törnek.

Az MPAA, azaz a Motion Picture Association of America a napokban pedig hivatalosan is korhatárossá nyilvánította a produkciót arra hivatkozva, hogy a film temérdek brutális és kegyetlen képsort tartalmaz. Talán sokakat nem lep meg a hivatalos döntés, sőt, az igazán elhivatott rajongók erre vártak csak igazán.

Az Annabelle 3-ra pedig szintén nem kell már sokáig várni, hiszen a film idén, június 27-én érkezik a hazai mozikba.