Jövőre folytatódik A Lego-kaland, 2014 legnagyobb animációs sikerfilmje, melyhez befutott a friss előzetes.
Az első rész rendezőpárosának, Phil Lord és Chris Miller helyét ezúttal Mike Mitchell és Trisha Gum vették át, azonban az eddig látottak alapján a folytatás sem humorában sem atmoszférájában nem fog drasztikusan eltérni az első résztől. Mitchell a Shrek franchise filmjeivel már elég komoly tapasztalatot szerzett, Gum pedig a Lego Batmannel már kipróbálta magát a Lego-világában, így a párostól nem is számítunk kevesebbre.
A történet ezúttal egy idegen invázió körül bontakozik majd ki. Egy idegen faj feltűnése alaposan felforgatja a Lego-világ, és ezzel együtt Emmet életét is, aki magát hibáztatja, mivel az idegen lények elrabolták Lucyt. Emmet azonban nem habozik, és az univerzum legtávolabbi szeglete sem túl messzi neki, ha Lucy életéről van szó.
A fim főbb szereplőinek hangját olyat sztárok kölcsönzik majd, mint Channing Tatum, Margot Robbie, Chris Pratt, Jonah Hill, Elizabeth Banks, Alison Brie, Charlie Day és Will Arnett.
A Lego-kaland 2 február 7-től a hazai mozikban.
Öt éve már, hogy minden szupi szuper volt, a városka lakóinak azonban most egy új veszéllyel kell szembenézniük - méghozzá egy távoli galaxis, a Tesho-rendszer Duplo bolygójáról érkező furcsa idegennekkel, akiknek valamiért az a céljuk, hogy mindent reromboljanak. Ezzel még nem is lenne akkora baj - csakhogy hőseink nem tudnak olyan gyorsan építeni, mint azok rombolni. Ismét összeáll tehát a nagy csapat, hogy a kockahősök - Zöld Lámpás, Superman, Batman, Vattaszakáll és Unikitty egy hosszú és veszedelmes út végén szembenézzenek a rettegett ellenséggel.